kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Új munkahelyek a Boschnál

Létszámbővítést tervez az idén két miskolci gyárában, Hatvanban és Budapesten is a Bosch cégcsoport, amely több állásbörzén is várja az érdeklődőket a következő hónapokban.

A cég MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet: tavaly novemberben jelentették be, hogy 2014 második felétől a svájci Solothurnból Miskolcra telepíti a Bosch a faipari elektromos szerszámok gyártását, valamint fejlesztésének egy részét. Ennek köszönhetően 2016 végéig összesen 320 új munkahely jön létre a gyárban.

A miskolci autóipari gyárban is kismértékű létszámbővülés várható az idén a korábban megkezdett, 2014-ben is folytatódó beruházások eredményeként. Ennek része, hogy a cégcsoport ide telepíti át az önindítógyártás egy részét németországi, hildesheimi gyárából - hangsúlyozza a cég.

A Bosch célja, hogy a hatvani gyár – amely a cégcsoport autóelektronikai üzletágának legnagyobb gyártóközpontja a világon – továbbra is megtartsa vezető szerepét. A közel maximális kapacitáson működő gyárban a hatékonyság növelése érdekében kisebb átszervezés is lesz, amelynek köszönhetően 2014-ben is nő az itt dolgozók száma. Emellett a Budapesti Fejlesztési Központ dinamikus, több éve tartó fejlődése is további létszámbővülést feltételez: a kutatóközpont munkatársai közé hamarosan megérkezik az 1000. fejlesztőmérnök - olvasható a közleményben.

A Bosch a következő bő két hónapban több állásbörzén is jelen lesz, hogy munkatársakat toborozzon és információt nyújtson az érdeklődőknek – idézi a közlemény Nagy Anikót, a magyarországi Bosch csoport országos humán erőforrás igazgatóját.

A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2012-es üzleti évben a cég teljes forgalma 594 milliárd forint, magyarországi forgalma - amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek - 133 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport 2013 elején 8500 munkatársat foglalkoztatott.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk