Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Új munkahelyek Zalaegerszegen

Újonnan kialakított logisztikai központjában eddig 45 munkahelyet hozott létre a keddtől kizárólagos áruellátási joggal rendelkező Országos Dohányboltellátó (OD) Kft. Zalaegerszegen, ahol a cég további létszámbővítést is tervez.

A hétfői sajtóbejáráson Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a jövő év végéig összesen mintegy 2500 új álláshelyet hoznak létre Zalaegerszegen a hazai és külföldi vállalkozások, amelyek között az egyik a dohányboltellátó, amely 45 új munkahelyet teremtett.

Hozzátette, hogy a társaság egy helybéli tulajdonostól bérelt ingatlanon kezdte meg a tevékenységét. A bérbeadó egy másik ingatlanán nemsokára ruhafeldolgozó üzem is létesül, ahol 58 dolgozót kívánnak alkalmazni.

A polgármester kitért rá, hogy nemrég a matracgyártó ADA új üzeme nyílt meg, ahol 118 dolgozót alkalmaznak, december végéig az elektronikai gyártással foglalkozó Flex - korábban Flextronics - 1300 új dolgozót kíván foglalkoztatni, a nyomdaipari Edelmann pedig további 100 álláshelyet biztosít heteken belül megnyíló új üzemében. Mint fogalmazott: ez is annak a vállalásnak a része, hogy Zalaegerszeg megújításához az új munkahelyeken át vezet az út.

Fodor Sándor, az OD kommunikációs vezetője kifejtette: a Dunántúlon Pécs, Győr és Székesfehérvár mellett Zalaegerszegen hoztak létre logisztikai központot, s a zalai megyeszékhelyről az ország dohányárusító üzleteinek mintegy 10 százalékát, 590 boltot szolgálnak ki. Emlékeztetett arra is, hogy keddtől már csakis a dohányboltellátó láthatja el dohánytermékekkel az üzleteket.

A 2250 négyzetméteres zalaegerszegi logisztikai központban november 2-án kezdték meg a tevékenységüket, s az elmúlt két hét alatt már több ezer megrendelést teljesítettek. A dohányáru-kiskereskedők helyben is megvásárolhatják a szükséges árut, de lehetőségük van online megrendelés alapján kiszállítást is kérni. Ez utóbbihoz az országszerte létesített 9 logisztikai központban 192 szállítójárművet üzemeltetnek.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk