kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Új munkahelyeket teremtenek Makón a törökök

A török tulajdonban levő Duna Döner Kft. makói élelmiszer-feldolgozó gyárában jövő májusban indulhat meg a döner- és gyrosgyártás, a beruházás már huszonöt százalékos készültségben van - jelentették be az érintettek a helyszínen, a Makói Ipari Parkban sajtótájékoztatón kedden.

A polgármester Buzás Péter (MSZP) a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a török vállalkozás az első, amelyet az épülő autópálya vonzott a településre. A város minden segítséget megad a gyárnak, hisz az munkahelyet teremt majd sokaknak. Makó polgármestere és a Duna Döner Kft. képviselői 2008 május végén írták alá azt a szerződést, amely alapján a török befektető 1,4 hektár területet vett a Makói Ipari Parkban.

A 850 millió forintos beruházás során a 2000 négyzetméteres gyárcsarnokban korszerű daraboló és kebab-gyártó üzemet hoznak létre. A projekt 400 milliós uniós támogatással valósul meg, a többit a cég önerejéből biztosítja.

A cég vállalta, hogy az első szakaszban 60 - még idén 30, jövőre pedig újabb 30 - munkavállalót alkalmaz, végül pedig 100-ra emeli a számukat. Kifejezetten helybeli és térségbeli szakmunkásokat keresnek majd, sőt vállalják az átképzést és a betanítást is. A város a dolgozók alkalmazásáért 500 ezer forint támogatást ad a cégnek, amellyel összesen 30 millió forintos önkormányzati támogatásban részesül. Ez a lehetőség egyébként bármelyik betelepülő számára adott.

A tervek szerint a munkaerő mellett az alapanyagot is Magyarországról szerzik be, később szeretnék a marhahúst és a szárnyast is helybeli tenyésztőktől vásárolni. A szarvasmarha tenyésztés bázisát ugyanis újra ki kell építeni a területen úgy, hogy a piacnak is megfeleljen. A gyár elsősorban nyugat-európai piacra termel majd, török vendéglőknek fog szállítani.

A török vállalkozás ügyvezetője, Akteke Yunus kiemelte: a gratzi gyárukat telepítik át Makóra. Igyekeznek mihamarabb megnyitni a családi üzemet.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk