kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Új munkakörben a Magyar Posta munkatársai

A posta munkatársai végzik a gázmérők leolvasását a Tiszántúli Gázszolgáltató (Tigáz) Zrt. szolgáltatási területén február 1-jétől a Tigáz Csoport és a Magyar Posta együttműködési megállapodása alapján - jelentették be kedden Budapesten.

A Magyar Posta Zrt. kettő plusz egy évre nyerte el a megbízást a Tigáz teljes szolgáltatási területén - mondta Molnár Róbert, a posta üzletágvezetője a sajtótájékoztatón.

A Tigáz 2007 óta alvállalkozóval végezteti a leolvasást, a kiírt pályázatra most a Magyar Posta adta a legjobb ajánlatot - közölte Holyevácz Csaba, a Tigáz ügyfélkapcsolati igazgatója. Hozzátette: a leolvasás rendje is megváltozik, a pontosabb elszámolás érdekében a kötelező egyszeri helyett évente háromszor rögzítik majd az adatokat a lakossági fogyasztóknál. A leolvasásnál a postai munkatársak nemcsak a mérőállást rögzítik, hanem dokumentálják a fogyasztási helyet is, digitális fényképet készítenek a gázmérőről.

A Magyar Posta számára fontos stratégiai cél a szolgáltatási körök bővítése és a kapacitások kihasználása - emelte ki Molnár Róbert. A Tigáz szolgáltatási területen a leolvasást összesen 230-240 munkatárs fogja végezni, ők eddig kézbesítőként dolgoztak. A postai küldemények száma csökken, de így munkát tudnak biztosítani az alkalmazottaknak - mondta el az üzletágvezető.

Januártól a postai dolgozók olvassák le az Elmű-Émász csoporthoz tartozó villanyórákat is.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk