kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Új operatív főigazgató az Invitelnél

2013. március 18-ától Mártha Imrét nevezték ki az Invitel operatív főigazgatói, illetve a megújult nagykereskedelmi és vállalati üzletág vezetői pozíciójába. Mártha Imrét a felsővezetői csapat tagjaként az igazgatótanácsába is beválasztják.

Mártha Imre az Egyesült Királyságban, a Cambridge-i Egyetemen szerzett diplomát, ahol az Egyesült Királyság Külügyminisztériuma és az egyetem által odaítélt teljes körű ösztöndíj segítségével végezte tanulmányait.

A '90-es évek végén befektetési bankárként dolgozott a Westdeutsche Landesbankban. Energiaipari karrierje Londonban indult el, az amerikai óriásvállalat, az Enron európai leányvállalatánál. Később, 2001-ben kinevezték a Magyar Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Energetikai és Infrastruktúra igazgatósága ügyvezető igazgatójának.

Négy egymást követő kormány alatt dolgozott a Magyar Villamos Művek Zrt.-nél, a kereskedelmi igazgatói, majd vezérigazgató-helyettesi pozícióból lépve tovább a vezérigazgatói posztra. Az MVM-nél széleskörű távközlési tapasztalatokat szerzett a vállalat kiterjedt távközlési érdeklődésének köszönhetően. Az utolsó mintegy két évben az ELMIB Zrt., egy magánkézben lévő magyar energiaszolgáltató vezérigazgatói posztját töltötte be.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk

Házon belülről nevezte ki új vezetőjét a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új... Teljes cikk