kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Új pályázatok munkavállalók számára

Két új pályázatot ír ki június elsejétől a munkaügyi minisztérium munkavállalók számára, jelentette be a kormányszóvivő csütörtökön. László Boglár közölte azt is, hogy Gyurcsány Ferenc öt európai állam- és kormányfővel közösen európai digitális könyvtár létrehozását kezdeményezte.

A kormány pozitív jelzésként értékeli, hogy a legfrissebb adatok szerint nőtt a munkanélküliségi mutató. Ez ugyanis azt jelzi, hogy a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az inaktívak száma csökken, miután egyre többen jelennek meg újra a foglalkoztatási piacon, első lépésben úgy, hogy regisztráltatják magukat munkanélküliként - értékelte a csütörtöki szóvivői tájékoztatón László Boglár.
A kormányszóvivő elmondta, hogy a munkaügyi tárca humánerőforrás-fejlesztéssel foglalkozó operatív programja két pályázatot hirdet meg a munkavállalók számára. Az egyik egy hétmilliárd forintos program, amely a vállalkozói készségek és a munkavállalók alkalmazkodóképességének fejlesztését szolgálja, a másik egy 1,3 milliárd forinttal meghirdetett pályázat a felnőttképzés hozzáférésének javítására. Pályázni mindkét programra június elseje és december 31-ike között lehet, a pályázatokhoz szükséges nyomtatványok a www.hefop.hu weboldalon érhetők el, mondta a szóvivő.
Európai digitális könyvtár létesülhet
László Boglár arról is beszámolt, hogy európai digitális könyvtár létrehozását kezdeményezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Silvio Berlusconi olasz és José Luis Rodrigez Zapatero spanyol kormányfővel, Jacques Chirac francia és Aleksander Kwasniewski lengyel köztársasági elnökkel, valamint Gerhard Schröder német kancellárral együtt.
Az Európai Unió egyre több nagyvárosának könyvtára kezdi digitalizálni gyűjteményét, ez a munka azonban nincs megfelelően összehangolva. Az aláírók egy olyan összehangolt akciót kezdeményeznek, "aminek eredményeképpen kulturális és tudományos örökségünket széles körben és szervezett módon rendelkezésre bocsátjuk" - olvasható a hat államférfi által szignózott levélben.
Az ebből adódó problémák kiküszöbölése érdekében kezdeményezte a hat uniós tagország vezetője egy átfogó európai digitális könyvtár létrehozását, mondta a szóvivő. Az erről szóló levelet eljuttatták az Európai Tanács és az Európai Bizottság soros elnökéhez. László Boglár közölte azt is, hogy a kezdeményezők szerint a helyi digitális könyvtárak összekapcsolásával jöhet létre az európai digitális könyvtár. A kezdeményezők javasolták, hogy az EU kulturális és kutatási miniszterei vitassák meg a kérdést.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek