Megjelent: 10 éve

Új papírfeldolgozóban kezdődött termelés

Átadták a FOREST-PAPÍR Kft. technológiai innovációra épülő, 2,5 milliárd forintos, közel 10 ezer tonna kapacitású, új toalettpapír-gyártó üzemét. A fejlesztés nagyban erősíti a vállalat pozícióját a hazai és közép-kelet-európai versenytársakkal szemben, és hozzájárul a térség foglalkoztatási szintjének megőrzéséhez és fejlesztéséhez, áll a cég közleményében. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A FOREST-PAPÍR Kft. korábbi sikeres termék- és technológiai fejlesztéseinek köszönhetően vált a hazai piac meghatározó szereplőjévé. Pozícióját most további innovatív megoldásokkal kívánja erősíteni, ezért a magyar piacon kategóriájában egyedülálló Dupla Puha Cellás RendszerűTM (DPCR), kiváló ár-érték arányú higiéniai papírtermékek gyártására koncentrál új lábatlani üzemében.

A fejlesztés az új – piszkei – telephelyen valósult meg, összesen 6800 négyzetméter összterületet épített be a vállalat a projekt során, 2012. november és 2013. október között.

Az elkészült üzemcsarnok területe 2000 négyzetméter, ezenfelül – összesen – több mint 4300 négyzetméterrel bővült a vállalat raktárkapacitása, emellett közel 500 négyzetméter területen helyezkednek el a szociális blokk étkezői, fürdő-öltözői, a termelésirányítás és logisztika irodái.

A beruházással a FOREST-PAPÍR Kft. eddigi évi 20 000 tonnás tekercses kapacitása (átlagosan évi 110 millió tekercs toalettpapír és 13 millió tekercs papírtörlő) további 10 ezer tonnával bővül, valamint 20-40 új munkahelyet is teremt a térségben.
A teljes gyártókapacitás üzemszerű működtetése már 2013. december második felében megkezdődik. A fejlesztéshez kapcsolódóan középtávon mintegy 10 milliárd forint többletértékesítési forgalommal kalkulál a vállalat.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk