kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Új régiós vezető a HP-nál

A HP Személyi Számítógépek Üzletág Nagyvállalati és Kormányzati részleg közép- és kelet-európai régióért felelős kereskedelmi igazgatójává nevezték ki Gál Tamás Imrét, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

A szakember eddig a hazai Nagyvállalati és Kormányzati részleg (Corporate, Enterprise & Public business, CEP) kereskedelmi igazgatói pozícióját töltötte be.

Gál Tamás Imre diplomázása óta, mintegy 15 éve dolgozik a HP Magyarországnál. A szakember számos kereskedelmi pozíció betöltése után 2004-ben lett a hazai HP CEP üzletágának vezetője. Az eltelt 15 évben a szakember szerteágazó fogyasztói irányú kereskedelmi tapasztalatokat szerzett, s ezért érdemelte ki a régiós posztot, írják a sajtóanyagban.

A szakember a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett információgazdálkodás és alkalmazott statisztika szakirányokon. Gál a jövőben is Budapestről végzi feladatát, s utódlásáig eddigi feladatait is ellátja.

Új pozíciójában feladata lesz a régiós eladási tervek elkészítése és azok végrehajtása, az országok kereskedelmi csapatainak irányítása, illetve az üzletág céljainak elérése.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk