kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Új szóvivője van a MÁV-nak

A MÁV ZRt. kommunikációs munkájának megújítása keretében a mai naptól Sigulinszki Tibor, a MÁVINFORM eddigi munkatársa látja el a jövőben a szóvivői feladatkört. Elődje, Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnökeként dolgozik a továbbiakban.

Sigulinszki Tibor személyében - a korábbi hagyományokat folytatva - vérbeli vasutas került a cég szóvivői posztjára. A szakember végigjárta a vasutas hivatás minden fontos lépcsőjét: 1986-ban forgalmi-kereskedelmi tanulóként kezdte vasúti pályafutását a MÁV-nál Püspökladány állomáson. Később a Mechwart András vasútforgalmi szakközépiskolában érettségizett.

Megszerzett minden vasúti forgalmi illetve kereskedelmi jellegű szakvizsgát, és hosszú időn át ezeken a területeken dolgozott. Kisújszállás állomáson előbb a vonatforgalmat irányító forgalmi szolgálattevőként (1988), majd árufuvarozási szakemberként teljesített szolgálatot.

Később a budapesti Keleti pályaudvaron, a forgalmi területen folytatta pályáját. Vasutas tapasztalatait a pályaudvar forgalmi oktatójaként hasznosította 1996-tól.

A MÁV ZRt. Baross Gábor Oktatási központjában 1998-tól a vállalati belső, felsőfokú tanfolyamok szervezésével foglalkozott, és emellett a vasúti forgalomszervezéssel kapcsolatos tantárgyakat valamint számítástechnikát oktatott.

2006 júliusában került a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságán működő MÁVINFORM-hoz, ahol a vasúti közlekedéssel kapcsolatos hírekről, információkról, valamint a vasúti rendkívüli eseményekről tájékoztatta az írott sajtót, a rádió- és televíziócsatornákat.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek