kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Új toborzási vezető a Job Kft.-nél

2013. június 1-től Szőllősi Tamás (40) toborzási vezetőként irányítja a Job Kft. munkaerő-közvetítési tevékenységét.

images

A Széchenyi István Főiskolán és a Janus Pannonius Tudományegyetemen végzett szakember a mostani megbízást megelőzően vezető tanácsadóként dolgozott a SENSA Consultingnál, még korábban pedig különböző vállalkozásoknál töltött be HR pozíciót Magyarországon és a környező országokban. A JobGroup részét alkotó Job Kft. toborzási vezetőjeként az élénkülő munkaerőpiac kihasználása lesz a feladata.

A Job Kft. elsősorban a kereskedelem, a pénzügyi szféra, a számítástechnika és a telekommunikáció vállalatainál érezhető élénkülést akarja kihasználni. "A cégek nyáron is keresik a legjobb munkaerőt, aki pedig munkát akar találni, annak a strandon is elérhetőnek kell lennie. Ma már a hőségben sincs üresjárat, ezt akarjuk mi kihasználni." - mondta Szőllősi Tamás. A toborzási vezető három gyermek apja, szabadidejében pedig sportolással, főzéssel és utazással kapcsolódik ki.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk