Megjelent: 18 éve

Új vezérigazgató a Borsodi Sörgyár Zrt. élén

2006. február 1-jétől új vezérigazgató áll a Borsodi Sörgyár Zrt. élén.

Derek Hopkins az InBev USA Központi Kereskedelmi Divíziójának alelnöki posztjáról érkezett Magyarországra.

Kereskedelmi és vezetői tapasztalatokra az egyik legfejlettebb piacon, az Amerikai Egyesült Államokban tett szert, ahol 12 évig foglalkozott alkoholos italok kereskedelmi és marketing feladatainak irányításával. Hopkins az újszerű gondolkodásban és a kiválóan képzett, felkészült munkatársakban hisz, amely megalapozza a hosszú távú sikereket. Bognár Gyula, a cég korábbi vezetője a Borsodi Sörgyárnál eltöltött 30 év munkaviszonyt követően vonult vissza.

A texasi születésű Derek Hopkins 1991-ben szerzett üzleti diplomát a Texas Wesleyan University-n. Tanulmányai befejezését követően az alkoholos italok piacán helyezkedett el, majd másfél évet a Campbell Soup Company, öt és fél évet pedig a Diageo Guinness marketing menedzsereként töltött.
2001 nyarán került az InBev-hez (melynek neve az Ambev-vel 2004-ben történt egyesülés előtt Interbrew volt). Kezdetben marketing területen tevékenykedett, majd a cég USA Déli Kereskedelmi Divíziójának alelnöke lett, ahol 11 állam tartozott a felügyelete alá. Ezt a pozíciót 2004 szeptemberéig töltötte be. Ezután az InBev USA Központi Divíziójának alelnökévé nevezték ki, ahol az USA 13 közép-nyugati államának tevékenységét irányította. Ez a divízió a vállalat legnagyobb kereskedelmi divíziója, amely az amerikai volumen 25%-át adja.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek