kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Új vezérigazgatót neveztek ki az F-Secure Corporationnél

Kimmo Alkio foglalja el az F-Secure Corporation, az IT-biztonsági megoldások egyik vezető szállítójának vezérigazgatói székét november 6-tól. A finn cég jelenglegi vezérigazgatója (egyben alapítója), Risto Siilasmaa visszavonul, és a továbbiakban az igazgatótanács elnöki pozícióját tölti be

Pertti Ervi, az igazgatótanács korábbi elnöke az igazgatótanács elnökhelyetteseként folytatja munkáját. Az újonnan kinevezett vezérigazgató, Kimmo Alkio 2005 márciusáig az F-Secure műveleti igazgatójaként, majd a Nokia Corporation hálózati tanácsadásért és integrációért felelős alelnökeként dolgozott. Ezt megelőzően 14 évig a Digital Equipment Corporation és a Compaq vállalatoknál töltött be különböző vezető pozíciókat Svájcban, Németországban és az Egyesült Államokban.

Kimmo Alkio a Texas A&M University hallgatójaként BBA fokozatot, majd a Helsinki University of Technology egyetemen Executive MBA diplomát szerzett. Jelenlegi pozíciója mellett az Aldata Solutions (HEX:ALD) igazgatótanácsában alelnöki posztot tölt be.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek