kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Új vezető az AAM HR részlegén

Az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó zRt. Kodák Dorottyát nevezte ki HR vezetőjének. A fiatal szakember több éves gyakorlattal rendelkezik a humán irányítás területén.

Ezentúl Kodák Dorottya felel az AAM humánerőforrás-gazdálkodásának tervezéséért és irányításáért. A szakember korábban az Alcoa móri divíziójának (AFL Hungary Kft.) alkalmazottja volt, ahol 2004 elejétől HR generalistaként, majd csoportvezetőként dolgozott. Ez utóbbi munkakörében feladatai közé tartozott a személy-, és munkaügyi csoport, illetve a toborzás-kiválasztási rendszer irányítása. Emellett felelt a vonatkozó törvényi szabályozások betartásáért, a humán terület külső és belső kommunikációjáért, a vállalaton belüli teljesítményértékelési rendszer koordinációjáért.

Kodák Dorottya a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetének Humán szervező szakán szerzett diplomát. Folyamatosan továbbképzi magát: jelenleg a Szegedi Tudományegyetem hallgatója az Állam és Jogtudományi Kar keretében szervezett Munkaügyi szakjogász - Munkaügyi szaktanácsadó képzésen. A 26 éves szakember emellett számos szakmáját érintő tréningen és továbbképzésen vett részt.

Alapító tagja volt a pécsi AEGEE-nek (LAssociation des Etats Généraux des Etudiants de lEurope - Európai Hallgatók Egyesülete), részt vett számos alapítványi rendezvény lebonyolításában. Lelkes sportember, szereti a kultúrát és az utazást. Angolul folyékonyan, németül társalgási szinten beszél.

Menedzsment Fórum

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek