kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Új vezető az energetikai rendszereket fejlesztő IP Systems élén

Stratégiai fordulóponthoz érkezett a közelmúltban több innovációs díjat begyűjtő IP Systems. Az energetikai szoftvereket fejlesztő, magyar tulajdonú vállalat új vezetőt nevezett ki, és ezentúl a termékképzésre koncentrál - áll a cég közleményében.

Új vezetés alatt, új stratégia mentén folytatja az energetikai szoftverek fejlesztését az IP Systems. "Elérkezett az ideje, hogy a termékképzésre koncentráljunk, ami a hazai piacbővítés mellett a külföldi terjeszkedés alapja lehet" - jelentette be a vállalatot 2008 óta vezető Füzi Ákos, aki a stratégiaváltással párhuzamosan az irányítást Hock Tamásnak adja át, s a továbbiakban tulajdonosként vesz részt az IP Systems életében.

A jelenleg több mint 50 fejlesztőt és üzleti elemzőt foglalkoztató IP Systems vezetését átvevő szakembernek fejlesztési igazgatóként és alapító tagként már a kezdetek óta meghatározó szerepe volt a vállalatban. Nevéhez fűződik többek között a Földgázszállító Zrt. számára fejlesztett, több innovációs díjat nyert Napi Földgáz- és Kapacitáskereskedelmi Piac kifejlesztése.

Hock Tamás programozóként kezdte pályafutását, az IP Systems megalapítása előtt a Synergon vezető fejlesztőjeként dolgozott. Közgazdasági programozó matematikusi diplomája mellett a Budapesti Corvinus Egyetemen energiagazdálkodási specialista végzettséget is szerzett. A szakember a Földgázszállító Zrt. informatikai platformja mellett a MOL Energiakerekedő Zrt. és a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. energiakereskedelmi rendszerének kialakításában is részt vett.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk