kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Újabb autómárka jön hazánkba

Exkluzív autókkal igyekszik megtölteni a budaörsi Autoexpo M1 autóplázát az üzemeltető, az Autoplaza Plusz Kft. Elsőként a tradicionális brit roadster, a Morgan forgalmazását kezdik meg a 8300 négyzetméteres, kétszintes épületben, és több szerződés van már az aláírás előtti stádiumban, mondta el a Világgazdaságnak Csikós Attila, az Autoplaza Plusz Kft. ügyvezetője.

A kiviteltől függően 10–17 millió forintos Morgan kocsik annak eredményeként kaphatók Budaörsön, hogy Csikós Attila megállapodást kötött az osztrák Morgan-képviselettel. Miután a Morgan Ford- és BMW-motorral gyártja autóit, a kötelező szervizt a két márka magyarországi hálózatában lehet elvégeztetni - mondta Csikós Attila.

A ma már Autoexpo M1 Gépjármű Kereskedelmi és Rendezvényközpont néven működő épület eredetileg Autobahn néven többmárkás autókereskedelmi központ lett volna. A legkorábbi tervek szerint 2006 októbere óta kellene fogadnia a vásárlókat, ám csak tavaly tavasszal nyílt meg, viszont azóta át is kellett alakítani.

Noha már az építkezés idején 16 autómárka-kereskedő aláírta a szándéknyilatkozatot az épületben való megjelenésről, később gyakorlatilag senki sem költözött be. Igaz, azóta drámaian visszaesett a személyautó-piac, ugyanakkor a kereskedők azzal érveltek, hogy a szomszéd standon túl közel van a konkurencia.

Mivel látszott, hogy az Autobahnból így nem lesz semmi, Csikós Attila stratégiát váltott. Egyrészt rendezvényközpontként működteti a házat, pontosabban a földszint felét tartják fenn erre a célra. A másik felén a cég saját Subaru- és Mitsubishi-értékesítésbe fogott, és motorkerékpárokat is lehet itt vásárolni. A Morgan-stand a galériára került, és a cég több hasonló exkluzív kisszériás márkát szeretne behozni a házba, írja a Világgazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk

Baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az LMP a komáromi akkumulátorgyárban vasárnap történt baleset miatt - közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk