kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Újabb befogadóhelyek nyílnak a hajléktalanoknak

Hajléktalanok számára létrehozott újabb befogadóhelyek nyílnak meg pénteken Budapesten; a két intézmény összesen több mint száz embert tud fogadni - mondta Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke csütörtökön az MTI-nek.

A I. kerületi Feszty Árpád utcában már működő negyvenfős úgynevezett lábadozó mellett megnyílik egy ötven ember befogadására alkalmas nappali melegedő és egy huszonnégy férőhelyes éjjeli menedékhely - közölte Vecsei Miklós.

Hozzátette, hogy a huszonnégy krízishelyet speciális ellátásra tervezik, a legnehezebb problémákkal küzdő hajléktalan embereknek segítenek itt.

Vecsei Miklós elmondta, hogy az intézményt, amely a Belügyminisztérium és a fővárosi önkormányzat finanszírozásával valósult meg, a szeretetszolgálat működteti. Közlése szerint a III. kerületi Miklós utcában, a régi hajléktalanszálló felújítása nyomán ötven ember befogadására alkalmas éjjeli menedékhely és egy nappali melegedő nyílik. Ezt azt intézményt a kerület és a szeretetszolgálat közös finanszírozásával hozták létre. Ennek a működtetője is a szeretetszolgálat.

Hangsúlyozta: alapvető cél, hogy az emberek minél kevesebb időt töltsenek az intézményekben. Minden eszközt megragadnak annak érdekében, hogy a hajléktalan emberek visszatérjenek a társadalomba, hiszen nem az intézmény, hanem a társadalom rehabilitál - fogalmazott.

Vecsei Miklós megjegyezte, hogy a befogadóhelyeken nem lesznek rendőrök. "A húsz év tapasztalata azt mutatja, hogy a hajléktalan emberek nem bűnözők, és nagyon ritka volt, hogy az együttműködésen túl ilyen beavatkozásra szükség lett volna" - mondta. Az I. kerületi befogadóhely létrejötte a Fűtött utca program keretében bejelentett férőhelykapacitás-növelés eredménye.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk