kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Újabb csarnokot adott át a Wing a GE-nek a fóti üzleti parkban

Egy 11 ezer négyzetméteres, 4,5 milliárd forintba került új üzemcsarnokot adott át a Wing Zrt. a fóti üzleti parkjában – az East Gate Business Parkban (EGBP) – a General Electricnek (GE), közölte a Wing.

A Wing a GE megbízásából, annak hosszú távú bérleti szerződése alapján 8 hónap alatt építette az új csarnokot, így az üzleti parkban már 17,5 ezer négyzetméter ipari ingatlan területet bérel a GE.

A mostani beruházás – 272 millió forintos uniós támogatás mellett – 4,5 milliárd forintba került. A projekt finanszírozója az Unicredit Bank volt.

Az új csarnokban készülnek a GE gáz- és gőzturbinás villamos erőművek központi vezérlő egységei, illetve az üzemi területek mellett irodák és raktárak is épültek. A fejlesztéssel csúcsszínvonalú gyártóbázis valósult meg – áll a közleményben.

Az új csarnok átadásával a GE már 17,5 ezer négyzetméteren végzi tevékenységét a fóti ipari parkban. Ennek a teljes beruházási értéke 7 milliárd forint volt. A területen több mint száz új munkahely jött létre.

Az East Gate Business Parkban – a klasszikus logisztikai parkokkal ellentétben – elsősorban gyártó és termelő üzemek képviseltetik magukat, de azért megtalálhatók az irodai és raktári szolgáltatók is. Az üzleti park 36 hektáros területén eddig összesen 78 ezer négyzetméternyi csarnokterület épült fel, ami 140 ezer négyzetméterre fog bővülni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk