Megjelent: 15 éve

Újabb csúcson a brit munkanélküliség

A brit munkanélküliségi ráta februárban a vártnak megfelelően 6,5 százalékról 6,7 százalékra, 12 éves csúcsra emelkedett februárban. A negyedéves átlagkeresetek növekedési üteme pedig a várt 1,4 százalék helyett 0,1 százalékra csökkent a januári 1,7 százalékról.

A friss munkanélküliek létszáma, amely a munkaerő-piaci trendet jobban szemlélteti, mindössze 73,7 ezerrel emelkedett márciusban Nagy-Britanniában; jóval alulmúlta a 120 ezer fős konszenzust és a februári 136,6 ezer fős létszámnövekedést is. Igaz, ezzel még nem tört meg a már 13 hónapja tartó munkanélküli létszámemelkedés. Egyébiránt 1997 óta nem mértek ilyen magas munkanélküliségi rátát, mint most. A 30 éve nem látott válság erősen megtépázta a vállalatok profitját, s emiatt tömeges létszámleépítésekre kényszerültek. A munkanélküliek összlétszáma már 2008 októberében 2001 óta először haladta meg az egymillió főt, s most már 1,46 millióra emelkedett, s közelíti folyamatosan az utoljára 1996-ban látott kétmilliós szintet.

Alistair Darling brit pénzügyminiszter ma jelenti be a költségvetési tervezetének részleteit, amelyben egymilliárd fontot fordítana a lakásépítés támogatására, további egymilliárdot a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére, támogatja az autógyártókat, az exportőröket és a feldolgozóipart, továbbá 50 milliárd fontos garanciaprogramot hirdet meg jelzálogfedezettel ellátott értékpapírokra, tehát a munkaerő-piaci és a jövedelmi helyzet javítására is kísérletet tesznek.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk