kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Újabb szolgáltató központot hozna Budapestre a Morgan Stanley

A világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatócége, a Morgan Stanley, nemcsak kutatási részleget akar Budapestre hozni, hanem egy másik, négyszáz fős szolgáltató központ létrehozását is tervezi. A fejlesztések kormányzati támogatásáról megkezdődtek az egyeztetések - értesült a Népszabadság.

Megjött a kedve Magyarországhoz a New York-i székelyű Morgan Stanleynek, amely decemberben még csak egy kisebb létszámú matematikai kutatási részleg Budapestre helyezéséről döntött, most már azonban egy jóval nagyobb létszámú szolgáltató központot akar Magyarországra telepíteni. Kordás Lászlótól, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára a Népszabadságnak elmondta, a szaktárca képzési támogatással kívánja segíteni a Morgan Stanley magyarországi beruházásait.

A munkaügyi minisztérium fontosnak tartja a magasan kvalifikált pályakezdő szakemberek itthoni elhelyezkedésének elősegítését, ezért kész támogatást nyújtani a beruházó cégnek az alkalmazottak magas színvonalú pénzügyi képzéséhez, továbbképzéséhez, amennyiben a cég megfelel a támogatás igénybevételéhez szükséges jogszabályi feltételeknek.

A nagyobb léptékű fejlesztés a Közép- és Kelet-Európai Üzleti Folyamatok Szolgáltató Központ, amelybe a Morgan Stanley információtechnológiai, pénzügyi és számviteli, valamint működtetési funkcióit telepítené. Itt körülbelül 400 szakember dolgozna.

Az még decemberben dőlt el, hogy a Morgan Stanley Budapesten hozza létre kelet-közép-európai pénzügyi matematikai kutatóközpontját. Budapest mellett elsősorban az döntött, hogy a magyar matematikai kutatás az élvonalban van. A mintegy 20 szakembert foglalkoztató intézet hatása messze túlmutat azon, hogy magasan kvalifikált matematikusok és számítógépes szakemberek számára képességeiknek megfelelő munkahelyet teremt. A leendő intézet munkanyelve az angol lesz, de főleg magyarokra számítanak - írja a Népszabadság.

Kapcsolódó anyagok:

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek