kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Újabb tíz gazdaságfejlesztési pályázat

Elfogadta a kormány a Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) 2007-2008. évi akciótervét az elmúlt héten. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében újabb tíz gazdaságfejlesztési pályázat jelent meg a közelmúltban, amelyekre augusztus 24-től lehet jelentkezni.

A két év alatt 35 ezer vállalkozás juthat visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő támogatáshoz a program által. Az újabb tíz gazdaságfejlesztési pályázat kerete mintegy 13 milliárd forint - hangsúlyozta a minap Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Az augusztus 24-én megnyíló pályázatokon 2000-2500 pályázó kaphat 600 ezertől 500 millió forintig vissza nem térítendő támogatást beruházásának felére, harmadára - fejtette ki Kóka János gazdasági miniszter.

Mint ismert, az év elején meghirdetett és nemrégiben lezárult gazdaságfejlesztési pályázatokat kétszeresen túljegyezték a pályázók. A mintegy 25 milliárd forintos keretre 48 milliárd forint igény érkezett. Nagy volt eltérés a régiók aktivitása között, a lezárult kiírásokra a legtöbb pályázatot Dél-Alföldről adták be, a legtöbb forrást Észak-Magyarországról igényelték, legkevésbé aktív a Dél-Dunántúli régió volt. Az 50-500 millió forintos támogatásra pályázók mintegy fele kis- és középvállalkozás volt.

Kóka János arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi évekhez képest a pályázati rendszer egyszerűbbé és gyorsabbá vált. A gazdasági miniszter elmondása szerint 14 ezer új munkahelyet hoztak létre Magyarországon az idetelepült nemzetközi cégek szolgáltató központjai, a következő három évben szeretnék az így létrejövő munkahelyek számát megduplázni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk