kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Újabb tüntetés volt a netadó ellen

Újra több tízezren tüntettek kedden este a fővárosban az internetadó ellen, vidéken is több helyen voltak megmozdulások. A tervek szerint november 17.-én folytatódik tovább a tiltakozás. Közben az Európai Bizottság is kritikával illette az új adónemet, a cégek pedig az innovációt féltik, írja az Index.

Budapesten a József nádor térről indult el újra a több tízezres tüntetés az internetadó ellen, amely az éjszakai órákban a Kossuth téren zárult. A tiltakozók az új adónem bevezetése ellen tiltakoznak, az elfogadható összeg a 0 forint lenne.

Az adótörvény-javaslatról november 18-án dönthet az Országgyűlés, így 17-ére terveznek a szervezők újabb megmozdulást. A Fidesz képviselőcsoportja közben módosító indítványt nyújtott be az eredeti törvénytervezethez, amelyben 700 forintban maximálnák a havi adóplafont magánemberek számára, a cégeknek pedig 5000 forintban. A kormány kommunikációja szerint az adót a szolgáltatóknak kellene megfizetniük.

Közben Ryan Heath, az Európai Bizottság digitális ügyekért felelős tárcájának szóvivője azt nyilatkozta, hogy elméletben és kivitelezésében is borzasztó ötlet az internetadó, amely ráadásul az EU és a korábbi magyar törekvésekkel is szembe megy, amelyek célja, hogy minél többek számára legyen hozzáférhető a világháló. A szóvivő emlékeztetett, hogy „Magyarország szinte az összes digitális gazdasági mutatóban az EU-átlag alatt teljesít. Ebben a tagállamban adót kivetni a digitális piacra különösen rossz ötlet.”

A Magyar Telekom vezérigazgatója, Christopher Mattheisen is azt hangsúlyozta, hogy a világ pont az ellenkező irányba megy, és az adó a szereplőket az adatforgalom korlátozására fogja kényszeríteni, így ők a tervezet visszavonását szorgalmazzák, a távközlési szakma további képviselőivel egyetemben.

Index

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk