Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

"Újra hazudtak nekünk" - leszavazták a kormányt a bohócforradalmárok

Csaknem húszezren vonták vissza jelképesen a Fidesz-KDNP pártszövetségre tavaly áprilisban leadott szavazatukat a rendvédelmi dolgozók csütörtöki, budapesti demonstrációján; a megmozdulás keretében tartott "szavazás" eredményét este 10 óra előtt a budavári Sándor-palota előtt ismertették.

A "bohócforradalomnak" nevezett demonstrációt a korkedvezményes nyugdíj rendszerének átalakítása ellen hirdette meg magánemberként a rendvédelmi szakszervezetek demonstrációs bizottságának két volt vezetője: Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke és Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke. A két szakszervezeti vezető csütörtökön több tucatnyi résztvevőhöz hasonlóan bohócnak öltözött.

Kónya Péter a tüntetés kezdetén hangsúlyozta, hogy békés, pártpolitikától mentes megmozdulásukkal görbe tükröt szeretnének mutatni a kormánynak, s azt kérte: a résztvevők őrizzék meg a tüntetés békés jellegét. Árok Kornél a demonstráción 17 óra után azt mondta: "legalább 20 ezren vagyunk".

Az Alkotmány utca és a Kossuth tér torkolatában egy hatalmas színpadot, az utca másik végén pedig fekete függönnyel eltakart "szavazófülkéket" állítottak fel. Azok, akik személyes adataikat megadták, egy "szavazólapot" vehettek át, amelyen az volt olvasható: "A Fidesz-KDNP pártszövetségnek a 2/3-os többségre adott bizalmat visszamenőleges hatállyal megvonom!" A szavazólapon két rublikát jelölhettek meg: "igen", illetve "de".

Kónya Péter kora este elmondott beszédében azt közölte: jövő hétfőn szakszervezeti vezetőként az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordul annak megállapítására, történtek-e parancsnoki túlkapások, mivel a demonstráció napjára sok rendőrt berendeltek szolgálatba, a tűzoltóknál pedig létszámellenőrzéseket tartottak. Hozzátette, hogy a demokrácia védelemre szorul, ezt mostanra sokan megértették, hiszen sok olyan ember is részt vett a megmozduláson, aki nem rendvédelmi dolgozó. Mint mondta, őszre fog "beérni" az a folyamat, amelynek most ők az elindítói voltak.

Árok Kornél szintén a színpadon azt mondta: azért szavaztak a Fideszre, hogy az elhozza a valódi rendszerváltást, jobb és kiszámíthatóbb jövőt építsen, de be kell látni, "újra hazudtak nekünk". Úgy fogalmazott: "képesek vagyunk adni, úgy elvenni is". Közölte, hogy ma csak felháborodást, káoszt és jogbizonytalanságot látnak. A színpadon - amelyen felsorolták, melyik országgyűlési képviselő hogyan voksolt az alkotmánymódosítás parlamenti megszavazásakor - a Hír TV és az ATV beszámolója szerint megjelent Kormos Kata, az MSZP szóvivője is. A megmozduláson többen Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány távozását követelték, ezt tükrözték a transzparensek feliratai is.

Az Alkotmány utcát megtöltő tömeg este fáklyákkal, rendőri biztosítás mellett, sípolva-dobolva, gyalogosan vonult át a köztársasági elnök hivatalához, a szervezők közlése szerint azért mentek oda, mert Schmitt Pál államfő aláírta a korkedvezményes nyugdíjjal kapcsolatos alkotmánymódosítást, és most tudatni akarták vele "a nép akaratát". A fáklyás menet résztvevői - rendőrök, tűzoltók, börtönőrök, civilek - induláskor teljesen megtöltötték az Akadémia utcát a Parlament és a Magyar Tudományos Akadémia épülete között, s amikor a menet elérte az alagutat, a tömeg vége még az Akadémia sarkánál járt.

A Sándor-palota előtti járdarészt kötéllel elzárták a demonstrálók elől, az épület előtt egytucatnyi egyenruhás rendőr állt sorfalat. A demonstrálók itt is folyamatosan sípoltak, kiabáltak, szóltak a szirénák, a kereplők. Kónya Péter nem sokkal 22 óra előtt közölte, a demonstráción összesen 19.561 szavazatot adtak le. Közölte:annak alapján, hogy a voksolásokon általában 60 százalék szokott szavazni, a Kossuth téren körülbelül 35 ezren lehettek.

A szervezők a Sándor-palotánál a "szavazólapokat" egy általuk performansznak nevezett záróaktus keretében átadták egy bohócnak maszkírozott, öltönyt viselő embernek, aki az arcát Schmitt Pál arcképének fotójával takarta el. Ez a férfi - magát mintegy a köztársasági elnöknek feltüntetve - azt mondta: ha összeszámolja a "szavazólapokat" és azokat hitelesnek találja, akkor mindent feloszlat és 2012. április 1-jére új választásokat ír ki.

A helyszínen lejátszottak egy részletet Schmitt Pál újévi beszédéből; amikor az államfő az alaptörvényről és az összefogásról beszélt, a demonstrálók pfujoltak, sípoltak, többen az államfő lemondását követelték. A demonstráció a Szózattal zárult. A megmozduláson az MTI tudósítóinak jelentése szerint nem történt rendbontás.

Hende Csaba: a Magyar Honvédség a rend oldalán áll

A Magyar Honvédség a rend oldalán áll, és nem vesz részt "politikai akciókban" - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a Magyar Televízió Este című műsorában. A tárcavezető a csütörtökön a fővárosban tartott rendvédelmi szakszervezeti demonstrációval, az úgynevezett bohócforradalommal kapcsolatban azt mondta, hogy a Honvédszakszervezet (Hosz) és a minisztérium közösen ítélték el "ezt a politikai akciót".

Hende Csaba a műsorban hangsúlyozta: "a kormány ellen való szavazás nem az érdekek képviseletéről szól, hanem egyértelműen politikai akció". A miniszter szerint ezért vizsgálni kell, hogy a rendvédelmis dolgozókra érvényes törvényben foglalt politikai szerepvállalás tilalma nem szenvedett-e sérelmet.

"A magyar honvédség a rend oldalán áll, ugyanakkor a szakszervezet nagyon markánsan képviseli a katonákat" - fűzte hozzá. Hende Csaba elmondta azt is, hogy hétfőn folytatódnak az egyeztetések a tárca és a Hosz között az új életpálya modellről. Az új modellről annyit közölt: azt a "kiszámíthatóság és a stabilitás" jellemzi, illetve, hogy a haderőből hamarabb kiváltak a jövőben módot kaphatnak arra, hogy a közszolgálat egy másik területén folytassák a munkát.

Szijjártó szerint bohóctréfát űznek az emberekkel

"Az is jól látszik, hogy van néhány szakszervezeti vezető, aki bohóctréfát űz annak az állománynak a képviseletéből, mely állomány tagjai megbízták őket azzal, hogy az érdekeiket képviseljék. Ezeknek az embereknek sokkal inkább az lenne a feladatuk, hogy a rájuk bízott állomány érdekeit képviseljék, s nem pedig az, hogy bohóctréfát űzzenek az emberek és családok ezreiből. Mi ezt egy nagyon nem szép dolognak tartjuk" - mondta Szijjártó Péter szóvivő csütörtökön Pozsonyban magyar újságíróknak a budapesti szakszervezeti megmozdulásokra reagálva.

Rámutatott, hogy "az emberek feje felett való és az embereket semmibe vevő kormányzás az elmúlt nyolc évben kudarcokhoz vezetett, és olyan helyzetbe hozta az országot, hogy most mindannyiunk megfeszített munkájára van szükség ahhoz, hogy kikerüljünk az adósságcsapdából, hogy át tudjuk szervezni, s meg tudjuk újítani az országot". Megjegyezte, hogy a nemzeti ügyek kormánya 41 konzultációt indított azóta, hogy megalakult, és "az elkövetkezendő esztendőkben is számos konzultációt fogunk indítani, s minden egyes fontos kérdésben ki fogjuk kérni az emberek véleményét". Szijjártó leszögezte: az ország újraszervezése, megújítása folytatódni fog, s a kormány számít a szakszervezetekre.

"Természetesen a szociális konzultáció eredményeit megvárjuk. A mai napon információim szerint az egymillió százezret is meghaladta a visszaküldött kérdőívek száma, ami hatalmas siker. Látszik, hogy az emberek is abban hisznek, hogy egyedül a velünk való közös kormányzás vezethet el a sikerhez" - fejtette ki a szóvivő. Úgy fogalmazott, hogy a szociális konzultáció eredményeinek feldolgozása már megkezdődött, az eredményeket, ha minden jól megy, június 30-ig nyilvánosságra hozzák.

"Utána természetesen az ebből fakadó törvényalkotási munkát a parlament majd el fogja végezni, s az ebből fakadó szükséges egyeztetéseket, tárgyalásokat le fogjuk folytatni" - zárta nyilatkozatát Szijjártó Péter.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk