Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Uniós forrásból fejleszthetnek budapesti szakképző intézmények

Három budapesti szakképző intézmény egyenként mintegy 900 millió forintos európai uniós támogatásból fejlesztheti infrastruktúráját; az erről szóló támogatási szerződéseket szerdán írták alá Budapesten.

images

A Közép-magyarországi Operatív Program "A szakképzés és felnőttképzés infrastruktúrájának átalakítása" elnevezésű pályázatán három térségi integrált szakképző központ (tiszk) összesen 2,65 milliárd forint támogatást nyert. A Szily Kálmán (közlekedési és gépipari), az Ybl Miklós (építőipari) és a Petrik Lajos (vegyipari) térségi integrált szakképző központ (TISZK) a pénzből elsősorban új, csúcstechnológiai eszközökkel felszerelt tanműhelyeket, vizsgaközpontot, valamint szakmai közösségi teret alakít ki. Az uniós forrás olyan fontos szempontok érvényesítését is lehetővé teszi, mint az esélyegyenlőség, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása és munkához juttatása, valamint az élethosszig tartó tanulás elve.

Horváth Csaba, a főváros oktatásügyekért felelős főpolgármester-helyettese elmondta, hogy Budapest válasza a válságra a szakképzésbe való befektetés; az eddig nyertes pályázatoknak köszönhetően 8,4 milliárd forint uniós forrásból újulhat meg a fővárosi szakképzés szakmai-módszertani munkája és infrastruktúrája. Budapesten 2006-ban határozták el a szakképzési rendszer átalakítását. A "Korszerű szakképzés - biztos pályakezdés" elnevezésű program keretében a fővárosi közgyűlés 2007 novemberi döntése alapján 12 TISZK köré szervezik a szakképzést. A program célja, hogy létrehozzák a munkaerőpiac által elvárt szakképzési modellt - mondta el Horváth Csaba. Az ünnepélyes aláíráson részt vett Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára, aki elmondta: a kormány számára rendkívül fontos a szakképzés és a munkaerő-piaci esélyek javítása a válságban.

Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára az aláírás előtt hangsúlyozta: a tudás akkor versenyképes, ha a piac is annak ítéli. Ezért nincs könnyű helyzetben az, aki ma szakmát akar választani, hiszen a gazdaság igényei napról napra változnak, és egy gyorsan változó munkapiaci környezetbe kell beilleszkedni. A szakképző központok és a támogatásból végrehajtott fejlesztések lehetővé teszik, hogy a versenyképes tudást megfelelő környezetben lehessen elsajátítani - tette hozzá. Magyarországon a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet eddig 72 integrált szakképző központot akkreditált, ahol összesen 200 ezer diák tanul. Ez az iskolarendszerű szakképzésben tanulóknak közel felét jelenti - mondta Simon Gábor. A jövőben további 20-30 TISZK megalakulására számítanak, az erre vonatkozó pályázatok kiírása már folyamatban van.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk