Megjelent: 11 éve

Utalványtőzsde: etikai kérdéseket vet fel a cafeteria utalványok cseréje

Idén februárban indította el az egyik, forgalmát tekintve nem túl jelentős utalványforgalmazó cég, a Puebla Kft. az Utalványtőzsde elnevezésű projektet. A munkavállalók a számukra nem megfelelő béren kívüli juttatásként kapott utalványaikat becserélhetik itt valami jobbra. A Napi Gazdaság írása szerint a cég működése törvényes, de etikai kérdéseket azért felvet.

images

A projekt azt hirdeti közvetetten, hogy úgy lehet optimalizálni a bérezést, ha a lehető legtöbb, lehetőség szerint adómentes juttatást kikéri a munkavállaló, utána pedig egy másodlagos piacon meg is lehet szerezni ezért azt, amire valóban szükség van. Ezzel főleg akkor jár jól a munkavállaló, ha adómentes juttatást dob be, és magasabb adóval terheltet kap vissza - sportutalványért étkezési jegyet például. A rendszer megfelel a törvény minden betűjének, hiszen az utalványok nem névre szólnak, azokat így elvben simán lehet cserélgetni.

A Napi Gazdaság által megkérdezett, név nélkül nyilatkozó szakértő szerint azonban azért ez etikai kérdéseket felvet. Az állam ugyanis biztosan nem azért támogatja a juttatásokat adókedvezménnyel, hogy azoknak egy másodlagos piaca jöjjön létre. Kérdés, hogy mi lehet egy ilyen lépés következménye: ha egyértelművé válik, hogy a juttatást nem arra használják ami, s ez tömeges méreteket ölt, az állam megpróbálhatja ezt kivédeni, de meg is szüntetheti az egész rendszert.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek