kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Vádat emeltek egy érkező vonattal szemben szerelvényt elindító vasutas ellen

A vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt emeltek vádat Zalaegerszegen egy vasutas ellen, aki tavaly decemberben figyelmetlenségből egy érkező vonattal szemben indított el egy szerelvényt, de ütközés nem történt - írja közleményében a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Pirger Csaba közölte: a 35 éves nő külső forgalmi szolgálattevőként teljesített szolgálatot 2018. december 9-én a zalaegerszegi vasútállomáson, feladata volt egyebek mellett a vonatok indításra történő felhatalmazása a rendelkező forgalmi szolgálattevő utasítása alapján.

Aznap este a Zalaegerszegre érkező vonatok késtek, köztük egy InterCity szerelvény is, amelyet jelentős késéssel tudtak továbbindítani Zalaszentivánról Zalaegerszeg felé. A szerelvény számára a vágányutat a zalaegerszegi állomáson beállították, a bejárati jelzőt is ennek megfelelően kezelték.

Az érkező vonat miatt a forgalmista azt az utasítást adta a kollégájának, hogy a Zalaegerszegről Zalaszentivánra közlekedő személyvonatot csak az InterCity beérkezése után indíthatja el. Az asszony azonban az utasítás ellenére a menetrend szerinti indulási időpontban figyelmetlenségből mégis elindította a személyvonatot.

A Zalaszentiván felé, az érkező InterCityvel szemben elindult vonat számára nem volt beállítva vágányút, így az az indulása után három váltót is tönkretett. A forgalmista azonnal észlelte, hogy a tiltása ellenére elindult a személyvonat, ezért azonnal Megállj! jelzést adott az érkező InterCitynek. Két szolgálatban lévő munkatársa kiabálással és karjelzéssel szólította fel megállásra a személyvonat vezetőjét, aki a váltótöréseket is észlelve gyorsfékezéssel megállt.

A két vonat Zalaegerszeg területén, egymástól mintegy 700 méterre állt meg, senki sem sérült meg.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat a külső forgalmi szolgálattevő ellen.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk