Megjelent: 11 éve

Vágyálom a középosztályba kerülés a közfoglalkoztatottaknak

Évről-évre nő a közfoglalkoztatásból eredő állami kiadások összege, ráadásul a közfoglalkoztatottak még így sem tudnak a középosztályba kerülni, van, aki a levonások miatt mindössze heti egy-kétezer forintot visz haza - olvasható a Népszabadságban.

A közmunka program eredeti célja, hogy ötszázezer embernek lehetősége legyen a középosztályba kerülni. A kormány ezt úgy képzelte, hogy a 28 500 forintos jövedelempótló támogatás helyett a Start munkaprogram keretén belül majd 48 000 forintos fizetésért dolgozhatnak a közmunkások.

2012 óta a nyolcórás közmunkával elérhető maximális jövedelem 47 000 forint, azonban a legtöbb közmunkást hat órában foglalkoztatják, ami csupán 35 000 forintot jelent egy hónapban. Emellett 2009 óta egy családban csak egy közfoglalkoztatott lehet. Ráadásul a Belügyminisztériumhoz delegált közfoglalkoztatásban a foglalkoztatottak heti bontásban kapják meg a bérüket. Az adóhatóság és a települések pedig levonják a korábbi tartozásaikat. Így gyakori helyzet, hogy a levonások miatt heti egy-kétezer forintot kapnak a foglalkoztatottak. Mindezekből az következik, hogy előállhat az a helyzet, hogy a családok a közfoglalkoztatásban kevesebb pénzhez jutnak, mint ha a 22 800 forintos foglalkoztatás-helyettesítő támogatásban részesülnének.

Jövőre a miniszterelnök háromszázezer közmunkással számol. Idén átlagosan százezer körül mozog ez a szám. 2011-ben átlagosan havonta 60 900 fő dolgozott közmunkában, erre a költségvetés közel 60 milliárd forintot használt fel, és ez így egy fő havi foglalkoztatása 82 000 forint kiadást jelentett. Ebben az évben az év első hét hónapjában 70,4 milliárd forintot költött el a költségvetés, amelyből átlagosan havonta 82 400 személy foglalkoztatása valósult meg. Ez az jelenti, hogy egy közfoglalkoztatottra havonta 122 000 forintot költöttek. A tervek szerint a kormány jövőre 154 milliárdot költene a közfoglalkoztatásra, vagyis a 397milliárd forintosra tervezett megszorítócsomag közel negyven százalékát.

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk