kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Választás előtt a színészek: fizetéselvonás vagy elbocsátás

A kaposvári színészeknek le kell mondaniuk egyhavi fizetésükről a színházuk felújítása érdekében. A szakszervezet elnöke a Népszabadságnak azt mondta, hogy a színház igazgatója döntési helyzet elé állította a dolgozókat.

Felújítják a kaposvári Csiky Gergely Színház épületét. A hétmilliárd forintos felújítás költségeiből öt és fél milliárdot a színházat működtető nonprofit kft. pályázati forrásból teremt elő, másfél milliárdot pedig a kft. és a színház gazdája, a kaposvári önkormányzat biztosítja. A színház kollektívája is hozzájárul a felújításhoz, mégpedig úgy, hogy két éven át 150-150 millióval kevesebb támogatást igényel az önkormányzattól.

Schwajda György szerint három hónap múlva derül ki, hogy a 150 millió forint megvonása milyen áldozatot kíván a társulat tagjaitól.

Kósa Béla, a színház szakszervezeti alapszervezetének elnöke azt mondta a lapnak: döntési helyzet elé állította a társulatot az igazgató. Vagy elbocsátanak 8-10 tagot a színháztól, így fedezve a hiányzó összeget, vagy a színház művészei a nyári szünetben egy hónapra nem kapnak szerződést, és így fizetést sem. Ennek a megoldásnak része az is, hogy a szakmai nyugdíjas színészek állandó szerződése megszűnik, és nekik a következő évadtól próbapénzt és fellépti díjat fizetne a színház, olvasható a Népszabadságban.

Kósa Béla szerint a színészek belemennek az alkuba, így nem lesz szükség az elbocsátásokra.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk