kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Választási csalást sejt a roma vezető

A roma közmunkásoktól adatokat kérnek, hogy tudtukon kívül regisztrálhassák őket a kisebbségi választási névjegyzékbe – állította Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat és a Roma Polgári Tömörülés (RPT) elnöke a Népszabadság Online-nak.

Az új választási szabályok szerint az országgyűlési választásokon a kisebbségek listákat állíthatnak, a regisztrált kisebbségi szavazók pedig pártlista helyett erre szavazhatnak. A tizenhárom elismert magyarországi nemzetiség tagjainak ehhez egy formanyomtatványt kell kitölteniük, ahol nevüket, születési adataikat, lakhelyüket és személyi személyi azonosítójukat (régebben személyi szám) kell megadniuk.

Korábban kisebbségi vezetők arra szólították fel a romákat, hogy ne regisztráljanak erre a listára, hogy megtarthassák teljes beleszólásukat az országos politikába, vagyis továbbra is szavazhassanak az országos pártlistákra.

Makai István a Népszabadság Online-nak azt mondta, megalapozott a gyanú, hogy valakik csalárd módon szeretnék felírni a listákra a roma közmunkásokat. Állítása szerint a fenyegetéstől sem riadnak vissza azok, akik több településen a képzésre küldött roma közmunkásoktól álláslehetőséggel kecsegtetve kérik el személyes adataikat, amelyek egy hamisított aláírással felhasználhatóak a regisztrációra. Makai állítása szerint olyan adatokat is elkérnek, amelyek a munkalehetőséggel kapcsolatos értesítéshez nem szükségesek. A roma vezető eddig százas nagyságrendű számról tud, ennyi ember adatainak felírásáról hallott, de szerinte ez csak a jéghegy csúcsa.

Makai a fantáziánkra bízza, hogy melyik cigány politikai erőnek áll érdekben az adatgyűjtés.

Tóth Zoltán választási szakértő a konkrét ügy részleteit nem ismeri, de a Népszabadság Online-nak azt mondta, a felvetés „nem életszerűtlen”. Elmondta, a törvény értelmében csak a Farkas Flórián vezette Országos Roma Önkormányzat állíthat cigány nemzetiségi listát. Ami – jelentette ki Tóth Zoltán – olyan mértékű visszaélés a politikai jogokkal, hogy ezek után az ember mindent el tud képzelni.

A kisebbségi listáról egyébként ugyanolyan formanyomtatványon, amilyenen a feliratkozás történik, bárki töröltetheti is magát, már ha értesül arról, hogy valaki jogosulatlanul – mellesleg bűncselekményt elkövetve – felíratta.

Népszabadság Online
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk