kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Valójában mennyit dolgozik egy pedagógus?

A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) visszautasít minden olyan utalást és kijelentést, amely arra irányul, hogy a pedagógusok bérrendezése magasabb munkaterhelést indokol.

images

Ezt a kar elnöksége nevében közölte Horváth Péter március 19-én az MTI-vel, jelezve azt is: a vonatkozó kormányrendeletből és a köznevelési törvényből kiindulva a pedagógusok munkaterhelésének mérésére alkalmatlan, a valóság eltorzítását eredményező eszköznek tartják a munkaidő-nyilvántartások ilyen célból való ellenőrzését, hiszen az csak a 40 órás heti munkaidő egy részére vonatkozik.

Az NPK elnöke közleményében azt írta: a pedagóguskar teljes tagságának képviseletében határozottan visszautasítanak minden olyan feltételezést, amely arra utal, hogy a pedagógusok heti 40 óránál kevesebbet dolgoznak, érkezzen az akár a közvélemény, akár az intézményfenntartó központ, akár az ágazati irányítás részéről. Bíznak benne, hogy a mostanra kialakult jó partneri viszony lehetőséget ad arra, hogy tisztázzák a sajtóhírek pontos hátterét és az ágazati irányítás pontos szándékait - közölte. Ennek szellemében készek együttműködni egy olyan átfogó felmérésben, amely alkalmas eszközökkel és reálisan méri fel, hogy mit és mennyit kell dolgoznia egy pedagógusnak, és valójában mennyit dolgozik egy pedagógus - rögzítette Horváth Péter.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár egy, a héten megjelent lapinterjúban azt mondta: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak meg kell vizsgálnia a munkaidő-nyilvántartásokat, és ez a munka meg is kezdődött. Az elsődleges vizsgálat szerint a pedagógusok hivatalosan nyilvántartott munkaideje heti huszonnégy óra alatt van. Jelentős ez az eltérés a Pedagógusok Szakszervezete felméréséhez képest, amely szerint gyakran előfordul, hogy a pedagógusok heti harminckét óránál többet dolgoznak az iskolában, de - mint mondta - nem mellékes az a körülmény sem, hogy a pedagógusok alapbére 2013 augusztusa és 2015 januárja között, vagyis az életpálya bevezetése óta negyven százalékkal növekedett.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk