Megjelent: 6 éve

Változatlan ülésezési rendben folytatja munkáját az Országgyűlés

Nyugodt, kiegyensúlyozott törvényhozói munkára számít a következő parlamenti ciklusban Kövér László - írja az MTI.

Az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtök este arról is beszélt, hogy a parlamenti ülésezés rendje nem módosul, s bár a házszabályban lesznek kisebb változások, ezek technikai jellegűek. Szerinte azzal, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) Gyurcsány Ferenc vezetésével önálló frakciót alakíthatott, csökkenni fog a parlamenti viták színvonala.

Az Országgyűlés elnöke a némileg átalakított kormánystruktúra miatt a parlament és kormány együttműködésében nem vár változást, ugyanakkor további javulást remél, mivel nyolc év tapasztalata van mögöttük. Azt mondta: nyugodt, kiegyensúlyozott, higgadt, ilyen értelemben kicsit lassú törvényhozói munkára számít. Ha ez így lesz, több időt fordíthat a kormány saját parlamenti frakcióira is. Hozzátette: elvárja a parlamenti államtitkároktól, hogy intenzívebb kapcsolatot ápoljanak a kormánypárti képviselőkkel a félreértések, megoldatlan ügyek elkerüléséért.

Kövér László kitért arra is: hivatali munkatársai már gyűjtik a problémás pontokat, amelyeknél a házszabályban módosításra van szükség, ezek a Ház működését teszik majd gördülékennyé. Reméli - mondta -, hogy meg tudják nyerni az ellenzéket is a változásokhoz, amelyek technikai jellegűek. Új házszabályra nincs szükség, a frakcióknak nagy az autonómiájuk, beleértve a pénzügyi források felhasználását is.

A parlamenti alelnökökről szólva azt mondta: a jobbikos Sneider Tamás és a szocialista Hiller István hasonlóképpen gondolkodnak az Országgyűlés tekintélyéről mint ő. Felvetette, hogy informális beszélgetésre kéri fel őket a kormánypárti alelnökökkel együtt, arra, gondolják át, milyen magatartást tanúsítsanak, ha a képviselők egyike-másik átlépi a tiszteletlenség határait. Szerinte érdemes lenne megpróbálni közös zsinórmértéket meghatározni, ugyanakkor mindig a konkrét szituáció dönti el, mit kell tennie a levezető elnöknek.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk