kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Változatlanok maradnak az özvegyi nyugdíjak

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szerint semmiféle olyan javaslatot nem tartalmaz a parlament által most tárgyalt indítvány az özvegyi nyugdíjakra vonatkozóan, amely korlátozást jelentene a jelenlegi jogosultsági feltételekhez képest.

A Nefmi ezt arra reagálva közölte csütörtökön, hogy Korózs Lajos MSZP-s politikus szerdán azt mondta, veszélybe kerültek az özvegyi nyugdíjak azzal, hogy a jövőben szociális ellátássá alakulhatnak, s így a kormány akár csökkentheti és meg is szüntetheti őket.

A szaktárca szerint az MSZP "feleslegesen kelt riadalmat", mivel a mostani előterjesztéssel a nyugdíjba vonulás feltételeit módosítják. Olyan rendszert dolgoznak ki, amelynek értelmében nyugellátást csak a nyugdíjkorhatár betöltésétől lehet megállapítani és folyósítani. A tervezett változások az eddig megszerzett jogokra nem vonatkoznak, csak új jogosultságot nem lehet szerezni - olvasható a minisztérium közleményében.

Hangsúlyozták, hogy az özvegyi nyugdíjakat ezek a módosítások egyáltalán nem érintik, a jogosultsági feltételeit, folyósítási szabályait továbbra is a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény tartalmazza, amelynek módosítása "fel sem merült".

Korózs Lajos szerdán újságírók előtt azt mondta, a 2012. január 1-jén életbe lépő alaptörvény értelmében az özvegyi nyugdíjak szociális ellátássá alakíthatók, így csökkenthetők és megszüntethetők lesznek, a folyósítás feltételévé pedig a hozzátartozó szociális helyzete válik.

Kitért arra is, hogy a kormány megszüntetésükkor összemossa a különböző elvek alapján járó korhatár alatti nyugdíjakat, noha például a korengedményes és az előrehozott öregségi nyugdíj foglalkoztatáspolitikai kérdés: akár negyvenévnyi szolgálati idő után arra adnak lehetőséget, hogy aki egy-két évvel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt elveszíti az állását, ellátást kapjon.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk