A konferenciára 11 társaságot hívtak meg, melyek egyenként ezernél több, együttesen pedig több mint 18 ezer megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő dolgozót foglalkoztatnak. Ez a szám az országban összesen alkalmazott sérült emberek közel 40 százaléka.
A helyzetelemzés szerint a speciális munkahelyek akkreditációjáról, valamint a foglalkoztatás állami támogatásáról szóló jogszabályok alkalmazása óta a foglalkoztatásnak ez a rendszere egyre kritikusabb helyzetbe került. Ebben az évben 10 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapnak azok a szervezetek, akik fogyatékos, vagy megváltozott munkaképességű embereket alkalmaznak - jelentette ki a tanácskozást követő sajtótájékoztatón Soltész Miklós, a KDNP frakcióvezető-helyettese. Hozzátette: ez a tavalyi, a foglalkoztatásra szánt 56 milliárd forintos össztámogatásnak közel húsz százalékos csökkenését jelenti.
Czomba Sándor, a Fidesz térségi országgyűlési képviselője szerint ezért a vállalkozások egy része tevékenységének beszüntetésére kényszerült, így 2009 márciusa és decembere között több mint 4 ezer, megváltozott munkaképességű dolgozó munkahelye szűnt meg a normál bértámogatásos és a költségkompenzációs cégek esetében.
Balogh Zoltán, a csaknem háromezer embert foglalkoztató nyíregyházi Start Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft. vezérigazgatója elmondta: a jelenlegi helyzet megváltoztatásához új - rövid, közép és hosszú távú - koncepció kidolgozása szükséges, melyhez társadalmi és kormányzati szinten történő szemléletváltásra van szükség. A rehabilitációs cégek vezetői ezért írásban nyújtanak be javaslatot, hogy a költségvetési támogatás növelése nélkül milyen lehetőségek vannak a szervezetek számára arra, hogy a munkaerőpiacon továbbra is helyt álljanak - mondta Balogh Zoltán. A vezérigazgató úgy vélte, a megoldás a védett piac megteremtése lenne a rehabilitációs foglalkoztatók számára, így a közvetlen állami és önkormányzati megrendelésekkel biztosítani lehetne a társaságok gazdasági stabilitását.
A társaságok vezetői egyetértettek abban is, hogy újra kell gondolni a nyugdíj és nyugdíjszerű ellátás melletti keresetkorlátozás rendszerét. Nézetük szerint emellett úgy kell biztosítani a munkáltató állami finanszírozását, hogy a saját bevétel érdekében ne csak a kevésbé sérült embereket tudják foglalkoztatni, hanem hosszú távú lehetőség nyíljon a fogyatékos, vagy halmozottan fogyatékosok alkalmazására is.