Megjelent: 16 éve

Végrehajtók kopogtatnak a feketemunkásoknál

Egyre kevésbé szívesen vállalnak az emberek feketemunkát főállásban, amióta ellenőrzik a társadalombiztosítási jogviszony meglétét. Jó hír ez a tisztességesen működő vállalkozásoknak, rossz hír viszont azoknak, amelyek törvényesen működve már nem életképesek. Ugyancsak rossz hír azon feketemunkásoknak, illetve munkanélkülieknek, akik az adóhatóság érdeklődésének fókuszába kerültek.

Tavaly áprilisban körülbelül 1,1 millió személynek volt az OEP nyilvántartása szerint rendezetlen a jogviszonya. A biztosító tavaly emiatt közel 700 ezer levelet küldött ki az érintetteknek. Ennek, valamint az elmúlt évben elindult, a szolgáltatók által végzett jogviszony-ellenőrzésnek a hatására jelenleg körülbelül 350-360 ezer ember tb-je maradt rendezetlen – mondta a FigyelőNet kérdésére Fellner Zsuzsa, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) sajtó-, és tájékoztatási főosztályának főosztályvezetője.

Igazi „potyautasnak” az tekinthető, aki maga is tisztában van azzal, hogy nem rendelkezik semmilyen jogviszonnyal, s nem tesz semmilyen lépést, hogy e helyzet változzon.

4350 forint

A szolgáltatási járulékot – aminek összege 4350 forint havonta – az ellátásra nem jogosultak (a bejelentett állással nem rendelkezők, akik kiestek a munkanélkülieket ellátó rendszerből, de nem is kiskorúak, nem is nyugdíjasok, nem is tanulnak nappali tagozaton, stb.) befizethetik maguk után.

Ha valakinek a szociális helyzete nem teszi lehetővé a járulékfizetést, módja van a lakóhelye szerint illetékes önkormányzattól erről hatósági bizonyítványt kérni. E bizonyítvány alapján a szociálisan rászorultról az önkormányzat tesz bejelentést az OEP rendszerének, akinek így rendezetté válik a jogviszonya – közölte Fellner Zsuzsa.

Korábban az egészségügyi szolgáltatási járulékként legalább a minimálbér 9 százalékát, 5895 forintot kellett fizetni. Tavalyelőtt még a minimálbér 15 százaléka, 9375 forint volt az alsó limit. A jelenlegi havi 4350 forint (napi 145 forint, ha a kötelezettség nem a hónap egészében áll fenn) kifejezetten „diszkontárnak” számít az eddigiekhez képest.

Tanulságos lenne tudni arról, hányan választják ezt a kedvezményes lehetőséget (egérutat?), de erről sem az OEP, sem az adóhatóság nem tudott nyilatkozni. Ha az a 260 ezer ember, aki tavaly járulékfizetővé vált a szigorító intézkedések hatására, kivárt volna, s ezt a lehetőséget választja, akkor az ő befizetéseik az ÁSZ által kalkulált 36 milliárd várható többlet helyett csak 13,5 milliárd forint bevételt jelentenének idén (s elmaradt volna a tavalyi 18 milliárd forint többletbevétel is.)

Immorális, de gazdaságilag racionális lépés lenne a feketén foglalkoztatóktól, ha egyszeriben arra kezdenék bíztatni a dolgozóikat, „oldják meg” így a járulékfizetést. Ha akadnak is ilyen munkaadók, számukat csak találgatni lehet.

Ha a jelenleg még rendezetlen jogviszonyú 350 ezer ember hirtelen elkezdené fizetni a havi 4350 forintot , ez épphogy csak elérné azt a hatást (18 milliárd forint többletbevételt), amit tavaly pusztán a fokozódó szigorral kapcsolatos hírek kiváltottak.

Sokkal nagyobb lehet persze ennél a bevétel, ha az adóhatóság komolyan gondolja, hogy visszamenőlegesen, bírsággal megfejelve kéri számon az elmaradt járulékokat a „potyautasokon”. A rendezetlen jogviszonya miatt az orvosi kezelésének költségeit ugyanis senkin nem hajtják be közvetlenül, de az elmaradt járulékokat viszont kamatostul beszedik.

Potyautasok listája

„Az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól mostanában kaptuk meg az első százezer nevet tartalmazó listát, amely azok adatait tartalmazza, akik az OEP nyilvántartása szerint nem rendelkeznek érvényes biztosítással” – nyilatkozta a FigyelőNetnek Bakonyi Ágnes az APEH szóvivője.

Mint megtudtuk, először e személyek adatait végigfuttatják az adóhatóság rendszerein, az szja-bevallásokon, a foglalkoztatási adatbázisokon, és akiknek sehol nem találják a nyomát, felszólító leveleket fognak kapni, hogy bizonyítsák valamilyen irattal, ha van érvényes egészségbiztosítási jogviszonyuk, vagy ha nincs, akkor meddig volt.

Az adóhatóság az elmaradt járulékokat akár öt évre visszamenőleg is behajthatja. Az, hogy ez ténylegesen öt év, vagy kevesebb egyes esetekben az attól függ, hogy mióta nincs rendezett jogviszonya a vizsgált személynek. E járulék az adók mintájára behajtható, így először az inkasszó, majd ha ez sikertelen, akkor a végrehajtás következik – mondta az APEH szóvivője.

Bakonyi Ágnes konkrét időpontot nem mondott arra, hogy mikor kopogtat majd az első végrehajtó a potyautasok ajtaján, de mint mondta: az első 100 ezer vizsgált személy adatainak ellenőrzése már megkezdődött.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk