Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

"Végzetes lenne Matolcsy kinevezése a jegybank élére"

Az MSZP végzetesnek tartaná Matolcsy György kinevezését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére, a szocialisták ezért arra szólítják fel Orbán Viktor miniszterelnököt, jelentse ki, hogy "esze ágában sincs" a gazdasági minisztert a jegybank elnökének jelölni.

Ezt Burány Sándor országgyűlési képviselő közölte hétfőn sajtótájékoztatón. Az index.hu meg nem nevezett kormánypárti forrásokra hivatkozva a múlt héten írt arról, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek és Varga Mihály IMF-főtárgyalónak van a legtöbb esélye arra, hogy Simor Andrást váltsa a jegybank élén.

Az MSZP-s politikus ezzel kapcsolatban elmondta: nem ez lenne az első eset, amikor a kormányoldal először névtelen kiszivárogtatással jelzi valódi szándékát, ezért arra szólítják fel a kormányfőt, jelentse ki, hogy nem tervezi Matolcsy György jelölését.

Burány Sándor szerint ugyanis végzetes lenne "a minden gazdaságpolitikai hitelét elveszített" miniszter kinevezése a nemzeti bank elnökének. "Nem lehet cél, hogy az MNB megtakarításait egy ilyen emberre bízzák, hogy a megtakarításokat megcsapolják. Ez olyan újabb kockázatot jelentene az ország számára, ami már csak egy olyan sajátos orosz ruletthez hasonlítható, amelyben a fegyvert Magyarország fejéhez szorítják" - fogalmazott.

A szocialista képviselő a tárcavezető múlt heti hódmezővásárhelyi fórumára utalva azt mondta, kétségtelenül Matolcsy György "minden idők legszórakoztatóbb minisztere", de mára "a kacaj elült", a gazdasági miniszter tevékenysége pedig "nem vicc". Burány Sándor bírálta a kormány 90 milliárdos egyenlegjavító csomagját, amely szerinte brutális következményekkel jár majd. Az energiaszolgáltatók jövedelemadójának 50 százalékra emelését és a közműadó bevezetését egyaránt a lakosságra terhelik majd - hangoztatta.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk