Megjelent: 16 éve

Versennyel és teljesítményméréssel sikeresek az állami cégek

Nem igaz, hogy az állami irányítással működő vállalatok nem gazdaságosak, az eredmények javítására több módszer is létezik - mondta Hamecz István, az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója.

A közgazdász úgy véli, hogy az állami vagyonkezelésben dolgozók számának mostani csökkentése ugyan lényeges eleme a reformoknak, a valódi előrelépést azonban a gazdálkodás átláthatóvá tétele jelentené. A rendszerváltás után 17 évvel ugyanis még mindig a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsba jelölendő személyekről vitáznak, ahelyett, hogy a működési mechanizmusokat tárgyalnák meg; pedig tény, hogy egy állami nagyvállalat működésére - a magánszektorhoz hasonlóan - szinte semmilyen hatással nincs az éppen aktuális kormány politikai irányultsága. Mindkét szféra vállalatainak a megfelelő gazdálkodását sokkal inkább az ösztönző tényezők határozzák meg.

Hamecz továbbá hangsúlyozza, hogy a világon számtalan, jól működő állami vállalat található, többek közt annak köszönhetően, hogy beengedték a versenyt az addig monopóliumoknak számító területekre, illetve, hogy hatékony teljesítménymérést vezettek be. Az állami vállalatok feletti ellenőrzés problémája szintén megoldható, csupán be kell vezetni a társaság részvényeit a tőzsdére, hogy a nyilvánosság erejével ellenőrizhetővé váljanak a cég döntései.

Hamecz szerint ennek jelentőségét növeli az a tény is, hogy a privatizáció sajátosságai miatt kevés Magyarországon a tőzsdén is forgalomképes cég, ezért a magyar megtakarítók pénzük egy részét külföldön kénytelenek elhelyezni.

Világgazdaság/Heti válasz
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk