kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Versenyelőny a nemzetköziség a felsőoktatási intézményeknek

A felsőoktatási intézmények nemzetközi aktivitásának értékelésébe kezdett a Tempus Közalapítvány. A kezdeményezés Magyarországon egyedülálló: ilyen részletekbe menő és összetett módszertan korábban nem létezett a hazai egyetemek és főiskolák nemzetközi tevékenységeinek támogatására.

A nemzetköziesítési auditokat a Campus Hungary program keretében végzi a Tempus Közalapítvány – írják közleményükben. Céljuk, hogy olyan eszközt adjanak az intézményvezetők kezébe, ami alapján el tudják helyezni a saját egyetemüket vagy főiskolájukat a nemzetközi színtéren. Fontos kiemelni, hogy az intézmények nemzetközi aktivitása kapcsán nem csupán a mobilitási programokban való részvételről van szó, hiszen a nemzetköziesedés ennél jóval komplexebb folyamat. A bejövő és kimenő hallgatók számán túl annak is szerepe van, hogy milyen szolgáltatást biztosít számukra az intézmény. Fontos szempont ezen kívül például, hogy milyen idegen nyelvi kurzusok érhetőek el az egyetemen a külföldi és hazai hallgatók számára, az oktatók milyen nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, és az is, hogy a hallgatókkal foglalkozó irodákban dolgozó munkatársaknak milyen az idegen nyelvi ismerete. Ezek mind befolyásolják, hogy egy egyetem vagy főiskola minőségi módon van-e jelen a nemzetközi piacon.

A Tempus Közalapítvány által kidolgozott kezdeményezésben felhívják az intézmények figyelmét a már jól működő példákra, az intézményben rejlő lehetőségekre, illetve arra, hogyan tudják még hatékonyabban végezni a munkájukat. Az eddigi tapasztalatok szerint sok esetben nagy a különbség az egyes karok nemzetközi aktivitásában, és fontos, hogy törekedjenek ennek harmonizálására, amihez elengedhetetlen az intézményen belüli aktív kommunikáció, együttműködés és tapasztalatcsere.

Ahhoz, hogy a magyar felsőoktatási intézmények lépést tudjanak tartani a nemzetközi piaccal, tudatosan foglalkozniuk kell a nemzetköziesítés kérdésével. A kezdeményezésben résztvevők rendszeressé tehetik a nemzetközi dimenziók integrálását az intézmény oktatási, kutatási és minőségbiztosítási munkájában, eredményesebben vehetnek részt külső értékeléseken, legyen szó hazai vagy nemzetközi akkreditációs eljárásokról, illetve nemzetközi rangsorokról. Az auditnak köszönhetően versenyelőnyre tehetnek szert a felsőoktatási intézmények, hiszen tudatosabbá válhatnak a nemzetközi fejlesztések, és néhány év múlva pontosan látható lesz, hogy honnan hová jutottak el a folyamatban.

Az első két minősítési eljárást pilot program keretében végezték a Tempus Közalapítvány által felkért szakértők a Budapesti Gazdasági Főiskolán és a Szegedi Tudományegyetemen, az Erasmus+ nemzeti irodákat tömörítő Academic Cooperation Association (ACA) nemzetközi támogatása mellett. A pilot auditok eredményeit és tapasztalatait mutatták be kedden a Nemzeti felsőoktatási kiválóság konferencián Pécsett.

A Budapesti Gazdasági Főiskola rektora és a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese egyetértett abban, hogy a tanúsítási eljárás mind a stratégiai gondolkodást, mind az intézményen belüli kommunikációt és tudásmegosztást nagyban elősegítette. Kiemelték: a minősítés nagy előnye az, hogy az intézmény jelenlegi környezetében, magához mérten kap visszajelzést, mely fejlesztési javaslatokat is tartalmaz.

A Tempus Közalapítvány konferenciájának fókuszában a felsőoktatás nemzetköziesedése és az intézmények ilyen irányú törekvéseinek támogatása állt. A közalapítvány fennállásának 18 évében elkötelezett e cél mellett: az általa kezelt programok (Erasmus+, CEEPUS, EGT Ösztöndíjalap), valamint a részvételével zajló projektek (Campus Hungary, Bologna Tanácsadó Hálózat, ECCE Mundus, Asemundus) középpontjában is ez a törekvés áll. Az évi 15 000 mobilitás lebonyolítása mellett különféle szolgáltatásokkal igyekszik támogatni a magyar felsőoktatás nemzetközibbé tételét, nemzetközi versenyképességét, a hazai felsőoktatási intézmények nemzetközi szolgáltatás fejlesztését, vonzerejének növelését a külföldi hallgatók számára. Támogatja továbbá a magyar felsőoktatás külföldi elismertségének növelését, valamint az ezt biztosító kommunikációs rendszer és hálózat fejlesztését.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk