Megjelent: 13 éve

Versenyképes vezetők generációját teremti meg a GE

A regionális értelmiségi diákok hálózatának fejlődése idén sem áll meg. 2011-ben újabb 32 fővel bővült a GE Foundation Scholar-Leaders Programban részt vevő közép- és kelet-európai ösztöndíjasok tábora - olvasható a cég közleményében.

A program a GE Foundation és az Institute of International Education (IIE; Nemzetközi Oktatási Intézet) közös szervezésében valósul meg. A kilencedjére megszervezett programhoz már összesen majdnem 400 diák csatlakozott Magyarországról, Csehországból és Lengyelországból. A GE Foundation Scholar-Leaders ösztöndíj program célja, hogy fejlessze a részt vevő diákok vezetői képességeit és hozzájáruljon egy nemzetközi szinten is versenyképes új vezető generáció megteremtéséhez. A program nagy előnye többek között az is, hogy szolgalmazza az országok közötti ismeretségek kialakulását. Ennek érdekében kerül megrendezésre minden évben a GE Foundation Scholar-Leaders Program nyári szemináriuma, amely idén egy ötnapos rendezvénysorozat keretei közt valósul meg.

Az önkéntesség a Scholar Leaders program fontos része, hiszen az ösztöndíjra pályázó diákok körében előnyt jelent, ha rendszeresen segítik környezetüket bármilyen jellegű társadalmi munkával. Az idei évben első alkalommal a résztvevők a szentendrei Skanzenben végeznek önkéntes munkát. Ennek részeként a diákok és a GE munkatársai együtt járulnak hozzá a Skanzent övező terület helyreállításához.

"A felelős vezető a munkáján kívül önkéntes alapon tudásával, esetenként adománnyal járul hozzá a közösség érdekeinek megvalósulásához. A GE Foundation Scholar-Leaders ösztöndíj program lényege az, hogy a közép-európai régió tehetséges diákjai igazi vezetőkké fejlődhessenek. Nagy örömmel vettem részt hétfő délelőtt négy nemzet diákjaival és a GE Volunteers önkénteseivel közösen a szentendrei Skanzen kertjének ápolásában."- mondta el Szabó Eszter a GE regionális kommunikációs és Public Affairs igazgatója.

Az önkéntes munka utáni nyitónapon már ismét a tudás fejlődése kerül a fókuszba. A diákok részt vesznek az úgynevezett "A Day at GE" (Egy nap a GE-nél) - napon amelyhez idén a Budapest Bank biztosítja számukra a helyszínt. Ezen az interaktív előadássorozaton a diákoknak alkalma nyílik bepillantást nyerni egyes GE vezetők mindennapjaiba, valamint hasznos tanácsokkal látják el őket az előttük álló feladatokkal kapcsolatban. Erre talán a legjobb példa a nyitónap egyik fontos pontja. Minden egyes diáknak magával kell hoznia az önéletrajzát, melyet egy előadás keretében alakítanak majd hozzáértő emberek segítségével professzionális stílusúvá. Az önéletrajz mellett persze szinte elengedhetetlen a diákok számára az is, hogy egy helyesen tudják prezentálni erényeiket egy interjú során, ezért a GE jóvoltából erre szintén több lehetőségük is lesz már a rendezvénysorozat nyitó napján.

A GE Foundation Scholar-Leaders programjának nyertesei két éven keresztül évente ezerötszáz euró ösztöndíjat kapnak. A nyertes diákoknak emellett lehetőségük nyílik arra, hogy saját hazájukban egy napon át "árnyékként" kövessenek egy GE vezetőt, figyelemmel követve munkáját (shadow day). A GE Foundation ösztöndíjprogram az első olyan egyetemi ösztöndíj Magyarországon és Közép-Európában, amely a General Electric Company (GE) filantróp alapítványa, a GE Foundation anyagi támogatásával valósul meg. A 2002 őszén indított magyar program sikerére építve a GE Foundation lehetővé tette, hogy az Institute of International Education budapesti irodája, amely egyben az európai iroda is, a magyar modellt követve ugyanezt a programot 2003-ban Lengyelországban, illetve 2004-ben Csehországban is elindíthassa. A program legújabb résztvevője Románia, ahonnan idén már ötödször érkeztek diákok.

A GE Foundation ösztöndíjprogram a GE Foundation és az IIE közötti együttműködés révén jött létre; az IIE a világ egyik vezető nemzetközi, non-profit alapon működő, oktatási és csereprogramokkal foglalkozó szervezete. A GE Foundation ösztöndíjprogram 2002 szeptemberében került először meghirdetésre öt magyar egyetemen: a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Miskolci Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen, illetve a Pannon Egyetemen (korábban Veszprémi Egyetem) közgazdasági, menedzsment, mérnöki vagy műszaki területen tanuló diákok jelentkezhettek az ösztöndíjra. Másodéves diákok számára nyitott ez a lehetőség, és Csehországban, valamint Lengyelországban is 5-5 egyetem diákjai kerülhetnek be a programba. 2007 óta Romániából szintén öt egyetemről pályázhatnak a diákok.

A négy országból összesen 20 egyetem pályázói nyerhetik el az ösztöndíjat kiemelkedő tanulmányi eredményeik, illetve egyetemen kívüli tevékenységeik és más képességek alapján (pl. diákcsoportokban való tevékeny szerep, önkéntesi munka, közösségi szerepvállalás, vezetői képességek). 2006-tól a diákoknak a program részeként önkéntesi munkát is kell végezniük, amellyel hozzájárulhatnak saját környezetük (iskolájuk, városuk) fejlődéséhez, épüléséhez.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk