kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Veszélyben a kis üzletek a trafiktörvény módosítása miatt

Az új dohányboltok kínálatának szerény mértékű bővítését nem kifogásolja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), a trafiktörvényhez benyújtott új módosító javaslat viszont veszélyezteti sok élelmiszer-kereskedelmi kisvállalkozás létét - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

A kormány február 4-én benyújtott javaslata alapján úgy módosítanák a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényt, hogy az újonnan induló nemzeti dohányboltok a dohánytermékeken kívül egyebek mellett szeszesitalt, energiaitalt, kávét, ásványvizet és üdítőitalt is árulhassanak - emlékeztet az OKSZ.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalmon belül azoknak a termékeknek a részesedése, amelyeket az új nemzeti dohányboltok árusíthatnának, együttvéve 40 százalék körül mozog a 2008-2012 közötti ötéves teljes időszakot tekintve - ismerteti közleményében a kereskedelmi szövetség.

A lakossági fogyasztás növekedése nem várható, így azzal kell számolni, hogy elsősorban az új dohányboltokéhoz hasonló kisvállalkozó élelmiszerüzletek forgalma csökkeni fog. A kisvállalkozások számára, főként a kistelepüléseken, a legkisebb mértékű forgalomkiesés is végzetes lehet - figyelmeztet az OKSZ.

A KSH tavalyelőtti adatai alapján a 3011 hazai település közül 2867-ben tízezernél kevesebben laknak. Az OKSZ szerint ezeken a helyeken eleve megkérdőjeleződhet azoknak az élelmiszerüzleteknek a sorsa, amelyek mellett más értékesítőhely a dohánytermékekkel együtt az élvezeti cikkek teljes körét kínálhatja. Az országban található 44 ezer élelmiszerüzlet többsége kisvállalkozás, számukra súlyos helyzetet jelenthet az új dohányboltok forgalomelszívó hatása.

Az OKSZ közölte azt is: javasolták az új dohánykereskedelmi rendszer kialakítását irányító nemzeti fejlesztési tárcának, hogy célszerű lenne a jövedéki előírások megváltoztatásával a nemzeti dohányboltok árrését szabályozni. Az 500 milliárd forintos dohánypiacon jelenleg 4-5 százalékos árrést hagynak a gyártók a kereskedőknek. Az uniós szabályozás szerint a gyártók ugyan szabadon határozhatják meg a legmagasabb kiskereskedelmi árat, de ezt a tagállamok ellenőrizhetik - hangsúlyozza a szervezet.

Az OKSZ érthetetlennek tartja azt is, hogy módosult a pályázati kiírás, és a dohánybolt új értelmezésével, amely szerint az csak szabad tér felől közelíthető meg, kizárták a bevásárlóközpontokat a dohánytermékek értékesítéséből. Ez a szövetség szerint a vásárlók számára kedvezőtlen, a törvény pedig ilyen szűkítést nem tartalmaz.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk