Megjelent: 11 éve

Veszélyben a kiskeresetűek cafeteriája

Az adóemelés a cafateria csökkenéséhez vezethet. Ahol eleve kicsi volt a keret, ott pedig meg is szűnhet emiatt a juttatás. A jobban kereső rétegeknél azonban akár növekedhet is az egy főre eső összeg.

images

A béren kívüli juttatás adóterhelése idén csaknem 5 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest (35,7 százalékra). Ez még mindig kedvezőbb, mint a bérteher, de mégiscsak emelés. Az Azénpénzem.hu információi szerint emiatt mindenhol csökkenhet a cafeteria összege. Akik bruttóban kapják a juttatást, azok mostanában szembesülhetnek vele, ez mennyit is jelent mínuszban.

Ami átrendezheti még a piacot, hogy az egészségbiztosításokat az idén is adómentesen és összeghatár nélkül adhatják a dolgozóknak a munkáltatók. Persze valószínűbb, hogy ez inkább a nagyobb cégeknél és a jobb keresetű dolgozóknál lesz jellemző. Ott, ahol a béren kívüli juttatási kereteket is jól kihasználják. S ehhez még hozzácsaphatják korlátlan összegben az adómentes egészségbiztosítást.

Ezzel pedig tovább nőhet a cafeteria-szakadék jövedelem szerint. Az adóemelés miatt ugyanis a másik végletben, a kiskeresetűeknél nem biztos, hogy marad a juttatás - valószínűsíti szakértőkre hivatkozva a portál.

Az OTP Pénztárszolgáltató nemrégiben készült felméréséből is az derült ki, hogy tavaly a munkavállalók alig több mint fele kapott cafeteriát. Ezen belül is inkább a férfiak. Átlag feletti juttatást pedig a szellemi dolgozók és a vezetők értek el. Leginkább a nők, a szakmunkásképzőt végzettek, a fizikai dolgozók és az átlag alatti jövedelemmel rendelkezők kénytelenek nélkülözni a cafeteriát.

Érdekes, hogy azok közül, akik kaptak juttatást, csak kevesebb mint 40 százalék választhatott az elemek közül. Talán nem meglepő, de azok között, akik dönthettek a juttatásukról többségben voltak a férfiak, a felsőfokú végzettségűek, a szellemi munkát végzők, a jó jövedelemmel rendelkezők és akik nagyobb vállalatoknál dolgoztak.

A felmérésből az is kiderül, milyen szépen felfutott a Széchenyi pihenőkártya. Legnagyobb versenytársánál, az Erzsébet-utalványnál több változás is van: új tagok jelentek meg: az ajándék, az iskolakezdési és a szabadidő utalvány, amelyeket ugyanolyan adózás mellett lehet adni, mint azt már a hasonló utalványoknál megszokhattuk. A legnagyobb átrendeződést azonban az Erzsébet-utalvány keretének 60 százalékos emelése (havi ötről nyolcezer forintra) okozhatja.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk