Megjelent: 15 éve

Veszélyes lenne az adócsökkentés

Óriási baklövés lenne a jelenlegi krízishelyzetben adócsökkentést végrehajtani, megfelelő nagyságú bevételek nélkül ugyanis elapadnának azok a pénzügyi források, amelyek segítségével kilábalhatunk a válságból - mondta a hétfői Népszavának Podolák György, az Országgyűlés gazdasági bizottságának szocialista elnöke.

A politikus ezzel Szijjártó Péternek, a Fidesz szóvivőjének a bejelentésére reagált, amellyel az ellenzéki képviselő a közterhek enyhítése mellett a munkahelyek megőrzésére, a kormányzat megreformálására és új fejlesztési politika kidolgozására vonatkozó intézkedéseket sürgetett arra is hivatkozva, hogy az európai kormányok sorra jelentik be adócsökkentési döntéseiket - hívta fel a figyelmet a lap, amely viszont szakemberekre hivatkozva félrevezetőnek minősítette a Fidesz azon érvelését, hogy az európai kormányok adócsökkentésekről döntenének.

Ezek a szándékok ugyanis általában nem az adóterhelés csökkentésére, hanem egy bizonyos adónem vagy egy szűk kör közterheinek a mérséklésére vonatkoznak, vagy egy későbbi, 2009 utáni adómérséklésről számolnak be - írta a Népszava.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk