kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Vezér nélkül marad a Számvevőszék

Elnök nélkül maradhat az Állami Számvevőszék (ÁSZ) december 9-től, miután hétfőn megrekedt a szervezet vezetőit jelölő országgyűlési bizottság munkája.

Kovács Tibor, a bizottság szocialista elnöke a testület zárt ülését követően az MTI-nek elmondta: az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz kizárólag az ÁSZ elnökének személyében lenne hajlandó megegyezni, míg a 2002. óta betöltetlen alelnöki pozíciókra csak az új kormány beiktatása után tenne javaslatot. A kormánypárti politikus szerint a fideszes képviselők arrogáns hozzáállása azt mutatja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a továbbiakban nem kíván részt venni a jelölési folyamatban.

Hozzátette: mindaddig értelmetlennek látja a bizottság ismételt összehívását, ameddig a képviselőcsoportok nem változtatnak álláspontjukon. Az ÁSZ vezetőit jelölő bizottság novemberben már a harmadik ülését tartotta hétfőn. A bizottság elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy az ÁSZ munkája akár el is lehetetlenülhet az év utolsó hónapjától, amennyiben a parlamenti oldalaknak nem sikerül néhány héten belül megállapodniuk a számvevőszék személyi kérdéseiről.

Tállai András, a bizottság fideszes alelnöke hangsúlyozta: fontosnak tartják az ÁSZ működőképességének fenntartását, ugyanakkor az elmúlt évek bebizonyították, hogy a szervezet alelnökök nélkül is kiválóan tud működni. A pártok képviselői korábban arról is beszámoltak, hogy akár a jelenlegi elnök, Kovács Árpád újraválasztását is támogatni tudják.

A bizottság ellenzéki alelnöke az előző héten még azt tartotta a legreálisabb forgatókönyvnek, hogy a pártok az ÁSZ új elnökének személyéről egyezhetnek meg a közeljövőben, mivel a számvevőszék alelnöki pozícióira egyelőre nincs konszenzusos jelöltje az ellenzéki frakcióknak.

Az MSZP ezzel egy időben Göndör István szocialista frakcióvezető-helyettest javasolta az egyik alelnöki tisztség betöltésére, amit Kovács Tibor azzal magyarázott, hogy az MSZP "tudomásul vette, és alkalmazkodik" az ellenzék azon elvárásához, hogy az ÁSZ alelnöki pozícióira ne elismert szakembereket, hanem a politikai oldalak jelöltjeit válasszák meg.

Kovács Tibor megjegyezte: az MSZP frakciónak az elmúlt hat évben mindig voltak jelöltjei a posztok betöltésére, ugyanakkor a bizottság fideszes tagjai hét éve szabotálják az alelnökök megválasztását. Kovács Árpád elnöki megbízatása 2009. december 9-én jár le, míg a számvevőszék alelnökeinek személyéről 2002. óta nem sikerült megállapodniuk a képviselőknek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk