Szerző: HR Portal
Megjelent: 14 éve

Vezetőváltások a Malévnál

A Malév péntekre összehívott rendkívüli közgyűlésén változások lesznek a légitársaság igazgatóságában és felügyelőbizottságában; a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) igazgatósága erre adott mandátumot a közgyűlésen résztvevő állami képviselőnek - közölte az MTI nyomán a Napi Gazdaság.

Az MTI kérdésére Zichermann Zsolt, az MNV szóvivője elmondta, hogy a rendkívüli közgyűlést július 23-ra hívták össze.

Az MNV közleménye szerint Kamarás Zoltán, a Malév igazgatóságának jelenlegi elnöke és Kelemen Tamás, az igazgatóság tagja lemond tisztségéről.

A héttagú igazgatóság új tagja lesz Urbán László, Bienerth Gusztáv, Winkler János és Parragh László, ha a részvényesek a javaslatot jóváhagyják a Malév közgyűlésén.

Változás lesz a felügyelő bizottságban is, melynek új elnöke Madarász László, új tagja pedig dr. Kovács Tamás Iván és Rozgonyi Árpád lehet az MNV Zrt. javaslata szerint.

MTI, Napi Gazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk