Megjelent: 16 éve

Vigyázz, kész, rajt! - Indul az adóbevallási szezon

Megkezdődik a 2008-as adóbevallási szezon a héten: az első határidő január 31-én jár le, a munkáltatók ugyanis addig kötelesek elkészíteni a munkavállalók tavalyi jövedelméről, valamint a levont adók és járulékok mértékéről szóló igazolásokat - adja hírül a Világgazdaság.

Az idén is három lehetőségük van a magánszemélyeknek a tavaly már befizetett és a még befizetendő közteher kiszámítására: a munkáltató vagy az adóhatóságot kéri fel a bevallás elkészítésére, vagy marad az önbevallásnál. Utóbbinál csupán egy dátumot kell megjegyezni, méghozzá a benyújtás határidejét, amely május 20-án jár le. Az elszámolásukat elektronikus úton továbbító adózóknak az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) már akár a jövő héten átutalja a visszajáró összeget.

A másik két esetben február 15-ig kell kérni az adó megállapítását a munkáltatótól, vagy az adóhatóságtól. A foglalkoztató nem köteles a bevallás elkészítésére, de ekkor is közre kell működnie az adóhatósági adó-megállapítás (adam) kezdeményezésében; köteles ellenőrizni, hogy a szükséges nyilatkozatot helyesen töltötték-e ki, és ezt március 12-ig kell továbbítania az APEH-nek - írja a Világgazdaság.

Fontos továbbá, hogy ezekkel a bevallási módokkal nem minden adózó élhet, egyéni vállalkozók, külön adózó jövedelműek vagy költségelszámolást érvényesítők például nem kérhetik az adamot. A munkáltató pedig csak akkor kérhető fel az adóbevallás elkészítésére, ha a foglalkoztatott még ez év február 15-én is a cégnél dolgozik.

Jóval kevesebb idejük van a tavalyi adók és járulékok elszámolására az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek, náluk ugyanis a bevallás beadásának, az adó és a különadó megfizetésének határideje február 15.

Adóbevallási határidők magánszemélyeknek

Január 31.: a munkáltató igazolást bocsát ki a 2007-es jövedelemről, adóról és járulékról.

Február 15.: nyilatkozat a munkáltatói vagy adóhatósági adó-megállapítás kérelméről.

Március 12.: a munkáltató továbbítja az APEH-nek az adamnyilatkozatot.

Március 20.: a munkavállaló átadja a kedvezményekről szóló igazolásokat a munkáltatónak.

Május 10.: a munkavállaló átadja az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatokat a munkáltatónak.

Május 20.: az APEH vagy a munkáltató elkészíti a bevallást; önadózói bevallás benyújtása.

Június 10.: a munkáltató továbbítja az adóbevallásokat az APEH-nek.

Június 20.: a fizetési kötelezettségek teljesítése, a visszatérítések átutalása.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk