kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

"Viktor, ma csak az órát állítottuk vissza, nem az évszázadot!" - tüntetés az internetadó ellen

Több ezer ember tüntetett vasárnap este az internetadó ellen Budapesten. A demonstrációt egy Facebook-csoport szervezte, kora délutánig közel 40 ezren jelezték, hogy ott lesznek a tiltakozáson. Az esti hírek szerint, nagy volt a rendőri készültség a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt.

A Fidesz megsarcolja és becsapja az embereket és a saját választóit is, mivel 2008-ban még ők is az internetadó ellen voltak - hangoztatta Gulyás Balázs, a tüntetés szervezője a szónok a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtti teret megtöltő demonstrálók előtt.

A budapesti József nádor téren tartott tüntetés kezdetekor a szervezők lejátszották Nyitrai Zsolt fideszes politikus egy 2008-as sajtótájékoztatójának hangfelvételét, amelyen kijelentette, hogy a Fidesz nem támogatja az internetadó bevezetését.

A több mint 200 ezer követővel rendelkező közösségi oldal alapítója közölte: 48 óra "haladékot adnak a kormánynak", hogy visszavonja az internetadóra vonatkozó törvényjavaslatot; ha ezt nem teszik meg, kedden újra demonstrálni fognak.

Gulyás Balázs, a tüntetés szervezője azt mondta: "a korrupt adóhatóságnak" és Orbán Viktornak sem fognak internetadót fizetni. A tervezett új közteherrel kapcsolatban megjegyezte, hogy Orbán Viktor távozásával biztosan nem lenne netadó.

A netadó bevezetésével a kormány elvágja Magyarországot a világtól, "lábon lövik a gazdaságot" és több ezer munkahelyet veszélyeztetnek - vélekedett. A kormánynak azért sem tetszik az internet, mert aki használja, az többet lát a világból - jelentette ki a tüntetés szervezője.

A demonstráción többen Orbán Viktort és Putyin orosz elnököt ábrázoló zászlókat lengettek. A téren transzparens is feltűnt, az egyiken volt olvasható, hogy "bűnözőknek nem adózunk".

Beszéde végén Gulyás Balázs azt kérte a résztvevőkről, hogy - tiltakozásuk jeléül - a náluk lévő mobiltelefonokat tartsák a magasba, és világítsanak az égbolt felé. A szervező emellett azt is kérte a demonstrálóktól, hogy járuljanak hozzá a költségekhez a rendezőknél.

Ezután a résztvevők - egy "nem a netadóra" feliratú molinó mögött - elindultak a József nádor térről a Fidesz Lendvay utcai székháza felé, hogy - a korábban jelzetteknek megfelelően - a náluk lévő nem használt számítástechnikai eszközöket lerakják a székház elé.

Gulyás Balázs a Hvg.hu tudósítójának azt mondta, a megmozdulás után szerinte a kormány be fogja látni, hogy vissza kell vonnia a netadót. Ha mégsem, a keddi tüntetés után biztosan visszakozik - tette hozzá.


"Orbán, takarodj!"



A tömeg - rendőri biztosítás mellett - a József Attila utcán és az Andrássy úton vonult a Hősök tere felé. A tüntetők azt skandálták, hogy "nem hagyjuk!", illetve "Orbán, takarodj!".

A demonstrálók Fidesz Lendvay utcai székházához vonultak. A Fidesz-székházat számítógépdarabokkal dobálták, két kislány felmászott a székház erkélyére, és kitűzte az EU zászlaját - írta a Hvg.hu.

Fokozatosan szétszéledt a tömeg. Kilenc óra körül megnyitották a forgalmat a Dózsa György út és az Andrássy úton is, már csak a Lendvay utca Fidesz-székház előtti része volt lezárva - olvasható a gazdasági lap összefoglalójában.


Régóta nem tüntettek olyan sokan, mint tegnap



Az elmúlt két évben valószínűleg nem volt ekkora kormányellenes demonstráció - adta hírül az Index. A tüntetésen konzervatív beszámolók szerint is jóval több mint tízezren voltak Budapesten, este 9 előtt a Fidesz-székháznál és a Dózsa György úton a Hvg.hu becslése szerint több ezren is lehettek.

A BRFK hajnali közleménye szerint hat embert vettek őrizetbe abból a csoportból, akik az arcukat sállal, csuklyával eltakarva betörték a Fidesz székház ablakait, bedöntötték kerítést és felmásztak az erkélyre.


Vidéken is tüntettek



Az internetadó ellen Budapest mellett több nagyvárosban - Pécsen mintegy négyszázan, Miskolcon néhány százan, Veszprémben több tucatnyian - is tüntettek.

Pécsen, a Széchenyi térre szervezett tüntetés résztvevői előtt felszólalók az internetadó bevezetését átgondolatlan, dilettáns lépésnek nevezték. Úgy vélték: az új adó nehezíteni fogja az információhoz való hozzáférést, a legújabb tudományos eredmények megismerését, sérti a szólás- és információszabadságot, valamint az esélyegyenlőség elvét.

Miskolcon a budapesti kezdeményezéshez kapcsolódva gyűltek össze a Városház téren, hogy az internetadó bevezetése ellen tiltakozzanak. A felszólalók pártpolitika-menteségüket hangsúlyozták.


Így magyarázza a Fidesz az új adót



A parlamentnek kedden benyújtott adótörvény-javaslat tartalmazta az internetadót, amelyet az internetszolgáltatóknak kellene megfizetniük, a javaslat szerint 150 forintot minden megkezdett gigabájt forgalom után.

A kormánypárti képviselőcsoport az adó bevezetését úgy képzeli el, hogy az a magánszemélyek után maximum 700 forintos havi terhet jelenthet, de ennek megfizetését is a szolgáltatókra hárítanák olyan formában, hogy azt ne terhelhessék át a fogyasztókra. A gazdálkodó szervezeteknél is elképzelhetőnek nevezte egy felső határ megszabását.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az adó bevezetésének okaként azt jelölte meg, hogy a telefonforgalomra kivetett távközlési adó megkerülésére használták az internetet, s ezt a kiskaput kívánja az állam bezárni az internetadó bevezetésével, amiből 20-25 milliárd forint bevételre számít a költségvetés.
A parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártok közül támogatja a demonstrációt az LMP, az MSZP, az Együtt-PM, a DK és a Jobbik is. Ugyancsak részvételre buzdított az Európai Baloldal - Munkáspárt 2006. A kezdeményezés mellett állt ki a Liga Szakszervezetek. Az internetadó ellen felemelte szavát a Pedagógusok Szakszervezete is. Szakmai szervezetek szintén tiltakoztak az internetadó terve ellen, köztük a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség, a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület.


Hvg.hu/Index/MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk