kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Virtuális iroda személyzettel és jól csengő postacímmel - van igény rá

Kényelmes otthonról intézni a vállalkozás ügyeit, miközben a cég irodájaként egy jó nevű budapesti üzletközpont címe szerepel - sokan választják ezt az elegáns és költséghatékony megoldást. Egy HR szolgáltató kutatásából kiderül, az utóbbi három hónapban közel duplájára nőtt a virtuális irodák száma a fővárosban.

"Belvárosi címen vagyok elérhető, ugyanakkor nem kell fáradoznom egy saját iroda berendezésével és a fenntartáshoz kapcsolódó számtalan költség tervezésével. Nyugodtan kivehetek egy nap szabadságot is, hiszen van személyzet, aki felvegye a telefont és átvegye a postát." - mondta Nagy Péter, a Control Labor Kft. ügyvezetője.
A Regus, az innovatív munkahely-megoldások szolgáltatója friss jelentése arról tanúskodik, hogy június és augusztus között 80 százalékkal nőtt a virtuális irodák iránti igény. A vállalat elemzése szerint a virtuális irodák iránti érdeklődés növekedése a kisvállalkozásoknak és az otthoni irodáknak tudható be, hiszen az ő részükről mutatkozik igény a költségtakarékos, alacsony kockázattal járó, ugyanakkor a produktivitást jelentősen növelő megoldásokra - írják sajtóközleményükben.

Többféle virtuális iroda-szolgáltatás létezik: ilyen a vállalat levélpapírján használható postacím, külön telefonszám és a hívásokat fogadó recepciós, a posta átvétele és kezelése, valamint az elkülönített irodához vagy tárgyalóhoz való hozzáférés. Mindezek segítségével a cégek meggyőző képet közvetíthetnek magukról az ügyfelek felé, ugyanakkor nem kell irodabérlésre és adminisztratív személyzetre költeniük. Van, aki tartós megoldásként használja a virtuális irodát, mások átmeneti megoldásként, mielőtt felállítanák saját irodájukat - gyakran ugyanazon a helyen, ahol a Regus iroda is működik.

"Noha a gazdasági helyzet már stabilizálódni látszik, a kisvállalkozások még mindig szigorúan visszafogják kiadásaikat. A virtuális irodák személyzettel ellátott irodát kínálnak az otthon működő és kezdő vállalkozások, valamint a magyarországi piacra újonnan belépő cégek számára. Ehhez jár a jól csengő postacím, a telefonokat professzionálisan fogadó recepciós - mindez külön költségek, kockázat és a fizikai jelenlét megoldásával járó fáradság nélkül." - jelentette ki Mark Dixon, a Regus vezérigazgatója.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk