kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Visszaélnek a fogyatékosokkal

Az elavult állami támogatás miatt a cégek inkább csak a társadalmi felelősségvállalásból - rossz esetben törvénytelen nyerészkedésből - élnek a megváltozott munkaképességűek alkalmazásával.

Munkajogi ABC (új!) Illik-e a személyisége a munkaköréhez? (Captain-teszt) Egyetemek, főiskolák Fejvadászok Ösztöndíjak Képzéskeresõ Privatizáció Maffia / Korrupció Közlekedés Turizmus Internet Politika Makrogazdaság Magyar vállalatok Küszöbön a kamat- és hozamadó? Költségvetés – kidobják a „szemetet" Adóreform – ellenségből jó barát? Visszaélnek a fogyatékosokkal 2005. április 9. " class="kapcsszoveg">Kollányi Zsófia Az elavult állami támogatás miatt a cégek inkább csak a társadalmi felelősségvállalásból – rossz esetben törvénytelen nyerészkedésből – élnek a megváltozott munkaképességűek alkalmazásával. Hiába van annyi munka, amit otthonról lehetne végezni, ennek ellenére a többségünk csak reménykedik abban, hogy talán lesz munkahelye! - fakadt ki egy férfi egy főként fogyatékossággal élők által látogatott honlapon. Ő maga egy fuvarozó cégnél dolgozik, interneten keresztül keres munkáltatója számára megbízásokat az Európai Unió egész területéről. De ezzel a különböző fogyatékosságokkal élők azon szűk kisebbségébe tartozik, akik képesek valahogy elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Pedig Derera Mihály, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézetének (MEOSZ OTTI) igazgatója szerint a Magyarországon élő körülbelül 600 ezer fogyatékos ember 70 százaléka munkaképes, de a versenyben rendre alulmaradnak. A becslések szerint csak minden ötödik-hatodik tud közülük elhelyezkedni, ami körülbelül harmada a Nyugat-Európában szokásos aránynak. Derera ezért főleg a nem megfelelő állami ösztönzést okolja. Régi szabályMa Magyarországon minden 20 fő fölötti vállalkozásnál az álláshelyek legalább 5 százalékát fogyatékossággal élő munkavállalóval kell betölteni. Amelyik cég ezt nem teszi meg, annak álláshelyenként évi 137 ezer forint rehabilitációs hozzájárulást kell fizetnie. A 20 fősnél nagyobb, s legalább a teljes munkavállalói létszám 60 százalékának megfelelő fogyatékost foglalkoztató úgynevezett célszervezetek fogyatékos munkavállalónként a minimálbér 1,3-3,0-szorosát kapják állami támogatásként (a szorzó a munkavállaló fogyatékosságának mértékétől függ). Ha tehát egy cég például a helyek 10 százalékát tölti meg ilyen munkaerővel, akkor nem kap semmilyen támogatást. Derera Mihály emlékeztet: a fogyatékossággal élők foglalkoztatására „szakosodott" célszervezetek működését szabályozó törvény 1983-ban született, és nyilvánvalóan nem adaptálható a mai viszonyokra. Ráadásul az is kétséges, hogy valóban a szegregáció-e a megoldás ahelyett, hogy egy szektorsemleges támogatási rendszerrel inkább a „normál" munkaerőpiacon való elhelyezkedést segítenék elő. A másik probléma, hogy a törvényi szabályozás csak a nagyobb vállalkozásokat ösztönzi a fogyatékosok foglalkoztatására, a közigazgatás, a társadalmi és kulturális szervezetek és a kisebb cégek - ahol pedig általában számukra ideálisabb munkakörülményeket találnának, és talán a munkaadók is rugalmasabbak - kiesnek ebből a körből. Visszaélés és látszatmunkaHangos portálSzőke László szerint a vakok és gyengénlátók csak elvétve keresnek munkát álláshirdetések útján, inkább az érdekvédelmi szervezeteik, a munkaügyi központok és személyes ismeretségek révén próbálnak álláshoz jutni. Mindazonáltal értékelendő gesztus, hogy a Jobpilot internetes álláskereső portál működtetői a közelmúltban látássérültek számára is navigálhatóvá tették oldalukat. Buda Szabolcs a Jobpilot ügyvezetője elmondta: az akadálymentesítést az indokolta, hogy az elmúlt években néhányszor megkeresték őket látássérültek azzal, hogy szeretnének oldalukon munkát keresni. A honlapot eddig is igénybe vevő vállalatok pedig ingyen helyezhetik el a vakok által is betölthető állások hangos hirdetéseit a portál új szekciójában. Ráadásul a meglevő támogatási keret felhasználása is visszaélésekre ad alkalmat. Néhány hónappal ezelőtt került nyilvánosságra például a „gombügy": a gödöllői Assisto Kft. távmunkában, minimálbérért gombokat válogattatott szét vak munkavállalókkal, de sokak véleménye szerint ez valójában az állami támogatás bekaszszírozását célzó látszatmunka volt. Az adóhivatal végül vizsgálatot indított a cég ellen, mire annak vezetői eltűntek. Az ilyen ügyek is közrejátszhattak benne, hogy két hónapja a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium állami támogatással való visszaélés gyanújával vizsgálatot indított: meglepőnek találták ugyanis a fogyatékos munkavállalók számának nagy arányú emelkedését egyes célszervezeteknél. Csizmár Gábor szakminiszter egy nyilatkozata szerint a jövőben csak olyan vállalkozások kaphatnak támogatást fogyatékosok foglalkoztatására, amelyek igazi piaci igényeket kielégítő, létező munkahelyeket működtetnek. Gátló tényező a munkaadók sokszor felvilágosulatlan és akár előítéletes hozzáállása is. Szőke László, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke szerint a legtöbb cégnél egyáltalán nincsenek tisztában azzal, mivel jár például egy látássérült ember foglalkoztatása. De azt is súlyos problémának tartja, hogy jelenleg a szabályozás nem differenciál a különböző fokban megváltozott munkaképességűek között, a munkáltatónak tehát elemi érdeke, hogy a kevésbé csökkent munkaképességűeket alkalmazza. Üdítő kivételekÜgyfélszolgálat. A T-Mobile 15 mozgássérült munkatársat foglalkoztat. Azért szerencsére kivételek is akadnak: az utóbbi években több kezdeményezés is történt, ami talán a piaci vállalkozások nyitását jelzi. A T-Mobile (akkor még Westel) 1998 óta foglalkoztat mozgássérülteket telefonos ügyfélszolgálatán: jelenleg 15 fő dolgozik náluk, és hamarosan újabb 28 ember képzése kezdődik el, egy, a mozgáskorlátozottak részére Call Center-asszisztensi végzettség megszerzését támogató pályázat keretében. „A program beindításakor az alapvető célunk a fogyatékossággal élők életlehetőségeinek javítása volt, és a döntést azóta sem bántuk meg" - számol be Willing Marianna, a cég ügyfélszolgálati igazgatóhelyettese. Tudakozó szolgáltatásuknál elsősorban mozgássérült kollégákat alkalmaznak, ám természetesen fontos a rátermettség, a munkaköri elvárásoknak való megfelelés is. A társadalmilag felelős vállalati magatartásból pedig egyértelműen profitálnak, hiszen mozgássérült munkatársaik maximálisan elkötelezettek a cég mellett. A másik „fecske" a Szerencsejáték Rt.: eredeti elképzelésük egy „karitatív sorsjegy" létrehozása volt (a bevétel egy részét fordították volna jótékony célokra), ez azonban a jelen jogszabályi előírások mellett nem megoldható. Ekkor vették fel a kapcsolatot a különféle fogyatékos-szervezetekkel, és 2003 nyara óta már 800 megváltozott munkaképességű árust foglalkoztatnak napi 4-6 órában. „Azt gondoltuk, ha karitatíve nem megy, akkor legalább a foglalkoztatással segítünk" - mondja Somorai László szóvivő, aki szerint esetükben is a társadalmilag felelős vállalati magatartás megteremtése volt az alapvető motiváció.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek