Megjelent: 10 éve

Visszaélnek a Munkaügyi Hivatal nevével

Egy értesítés szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal fokozott ellenőrzéseket végezne a fővárosban jogi személyeknél és szervezeteknél. A Hivatal azonban cáfolja, hogy ilyen értesítést tett volna közzé, hiszen általában nem is értesít előzetesen, ha igen, akkor sem ilyen módon, írja a napi.hu.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságát (MMI) egy állampolgár értesítette, hogy egy hozzá eljuttatott értesítés szerint a Nemzeti Munkavédelmi Felügyelőség a főváros területén működő valamennyi jogi személy és szervezet részére fokozott ellenőrzést rendelt el. Ez kiterjed mind a munkabiztonsági, egészségügyi-higiéniai, illetve tűzvédelmi előírások betartására is.

Az MMI ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a dokumentum nem az MMI-től származik, hiszen a szervezet soha nem folytat le az "Értesítésben" leírtak szerinti helyszíni ellenőrzéseket. A munkaügyi és/vagy munkavédelmi előírások betartásának ellenőrzését a kormányhivatalok munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervei végzik.

Fontos tudnivaló az is, hogy az ellenőrzésről előzetes bejelentést nem küldenek a munkáltatóknak, kivéve a munkavédelmi felügyelőségek által lefolytatott komplex ellenőrzéseket.

napi.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk