Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Visszafizettetnék a képzés árát azzal is, aki nem szerez diplomát

Szabó Mátéhoz, az alapvető jogok biztosához fordulnak az oktatási hálózatok a felsőoktatási hallgatói szerződések ügyében - közölte a három szervezet kedden az MTI-vel.

images

A Hálózat a Tanszabadságért, a Hallgatói Hálózat és az Oktatói Hálózat azt írta, a diplomások röghöz kötésének elvét már sokan bírálták korábban is, viszont a tanévkezdet előtti utolsó pillanatban megjelent hallgatói szerződés szövege újabb csapdákat állít a fiatalok elé. A szerződés 2. c. pontja a képzési költség 50 százalékának visszafizetésére kötelezi azokat a diákokat is, akik a képzést abbahagyják, illetve meghatározott időn belül nem szereznek diplomát.

Utaltak arra, hogy a szabályozás szerint két esetben mentesülhet a tanulmányait abbahagyó diák az ösztöndíj visszafizetése alól. Egyfelől bizonyos tételesen felsorolt objektív körülmények (szülés, betegség, baleset) fennállása esetén, másfelől ha megfelelő ideig Magyarországon létesít munkaviszonyt. Az előírt munkaviszony időtartama azonban nem a ténylegesen elvégzett félévek számához, hanem az adott képzés teljes idejéhez igazodik, annak kétszerese - fejtették ki, hozzátéve: így az orvosi egyetemet egy félév után abbahagyó hallgatónak vagy 12 éves magyar munkaviszonyt kell felmutatnia, vagy félmillió forintot vissza kell fizetnie az államkasszába.

Álláspontjuk szerint az a körülmény, hogy az anyagi vagy tanulmányi nehézségek miatt félbehagyott képzés is tetemes anyagi terhet róhat a hallgatóra, sokakat elriaszthat attól, hogy főiskolára vagy egyetemre jelentkezzen, és ez még tovább csökkenti az esélyegyenlőséget és a társadalmi mobilitást.

Elfogadhatatlannak tartják azt is - folytatták -, hogy a hallgatónak egy olyan szerződést kell aláírnia, amely nem jelöli meg, mikor esedékes a visszafizetés, illetve milyen időszakon belül kell az előírt hazai munkaviszonyt teljesíteni.

A három oktatási hálózat közösen kéri az alapvető jogok biztosát, hogy a hallgatói szerződést az általuk leírtak szempontjából is vizsgálja meg.

Felidézték közös közleményükben azt is: az alapvető jogok biztosa szeptember elején ismét kérte az Alkotmánybíróságot, hogy vizsgálja meg a felsőoktatási ösztöndíjszerződések alkotmányosságát.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk