Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Visszafoglalkoztatás: 2303 ember bukta a bérét másfél év alatt

Az LMP azonnali cselekvést vár a kormánytól, miután a Belügyminisztérium is beismerte számukra: az elmúlt bő másfél évben több mint 2300 embert foglalkoztattak vissza az országban jogszerűtlenül, közfoglalkoztatottként - mondta Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke hétfői sajtótájékoztatóján.

A képviselő ismertette azokat az adatokat, amelyeket a Belügyminisztérium (BM) a nemzetgazdasági tárcával együttműködve, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatbázisa alapján gyűjtött ki és juttatott el az LMP-nek.

Ezekből kiderül, hogy 2014-ben és 2015-ben országosan összesen 2303 embert vettek vissza 90 napon belül közfoglalkoztatottként olyan helyre, ahol előtte foglalkoztatásban álltak, vagyis jogellenesen - mondta a politikus, mindezt a jéghegy csúcsának nevezve.

A szám ugyanis - folytatta Szél Bernadett - nem tartalmazza azokat az embereket, akiket 90 napon túl vettek vissza, vagy akik helyére másokat alkalmaztak kirúgásukat követően az alacsonyabb bért és kiszolgáltatottabb helyzetet eredményező közfoglalkoztatotti státuszban. De a 2014-et megelőző időszakról sincs információ, holott az LMP 2011-től kezdődően kért adatokat - tette hozzá.

Már a BM is visszafoglalkoztatásnak hívja a jelenséget - mutatott rá Szél Bernadett, idézve a tárca adatokhoz mellékelt levelét.

A tevékenységi körök és megyék szerinti bontásban közölt adatok szerint a második legnagyobb visszafoglalkoztató a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) 321 emberrel - közölte Szél Bernadett, kifogásolva, hogy a szakminiszter Balog Zoltán korábban szerinte egy "kamuvizsgálattal" intézte el a jelenség kezelését.

Az adatok szerint a fővárosban munkaerő-piaci szolgáltatásra 117 embert foglalkoztattak vissza, Borsodban sport- és szabadidős tevékenységre 74 embert, Békés megyében építési munkákra hatvanegyet.

A jelenlegi jogszabályok nem védik a dolgozókat - jelentette ki Szél Bernadett, emlékeztetve pártja korábbi törvénykezdeményezésére. Brutális jogsértésnek és végzetes csapásnak nevezte az érintettek számára, hogy legalább a jövedelmük negyedét elveszítik és sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek.

Az LMP politikusa egy az Országgyűlés költségvetési bizottsága mellett működő ellenőrző albizottság felállítását sürgette az ügyben, mivel - mondta - az ország 2010 óta több mint 1000 milliárd forintot költött közfoglalkoztatásra.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek