kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Visszatérnek hazájukba a lengyelek

Az Európai Unió bővítése óta először most már több lengyel munkavállaló tér haza Nagy-Britanniából, mint ahány érkezik, a romló brit és a javuló hazai gazdasági kilátások miatt.

A szombati The Times által ismertetett statisztikai adatok szerint a tavalyi harmadik negyedévben már csak 38 680 lengyel jegyeztette be nagy-britanniai munkavállalását a brit belügyminisztériumnál, 18 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A londoni lengyel nagykövetség gazdasági tanácsosa azt mondta a vezető brit napilapnak: a múlt év végén megfordult az irány, és most már egyértelműen több lengyel utazik haza, mint ahányan jönnek.

A "lengyel vízvezeték-szerelő" a 2004-es keleti uniós bővítés óta a brit munkaerőpiacot elöntő kelet-európaiak jelképévé vált.
Nagy-Britannia volt a legnagyobb olyan nyugati uniós tagállam, amely a négy évvel ezelőtti bővítés után átmeneti korlátozás nélkül megnyitotta munkaerőpiacát az akkor uniós taggá vált nyolc kelet-európai ország előtt.

Az évi 5-13 ezer keleti betelepülővel számoló előzetes brit kormányzati becslés azonban igen óvatosnak bizonyult: a hivatalos adatok szerint is csaknem 750 ezer kelet-európai munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába a nyitás óta; több mint kétharmaduk lengyel. Ennek a tömeges lengyel bevándorlásnak még olyan területeken is nem várt mellékhatásai vannak, mint a hitélet: egy nemrég közölt kimutatás szerint évszázadok óta először többen vesznek részt az angliai katolikus egyház vasárnapi miséin, mint az anglikán istentiszteleteken, annak ellenére, hogy a 25 milliós brit anglikán közösség létszáma csaknem hatszorosan múlja felül a brit katolikusokét. Független londoni elemzők azonban elsősorban azt emelik ki, hogy a kelet-európai munkaerő igen kedvező hatást gyakorol a brit gazdaságra is.

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) például a múlt év végén kiadott elemzésében azt jósolta, hogy az erőteljes kelet-európai bevándorlás az idén 0,3 százalékpontot fog hozzáadni a brit GDP-érték növekedéséhez, amelynek üteme így várhatóan 1,8 százalék lesz; a bevándorlók nélkül a ház becslése szerint 1,5 százalék lenne az idei brit növekedés.

Lengyelországban ugyanakkor tavaly hat százalék feletti éves növekedést mérnek, miközben a brit gazdaság a mind gyakoribb szakértői figyelmeztetések szerint akár a recesszió felé is irányt vehet.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk

Munkaszüneti nap lesz a választások napja, hogy mindenki el tudjon menni szavazni

Az észak-macedóniai parlamenti és elnökválasztás napjait munkaszüneti nappá nyilvánította a szkopjei kormány - közölte a Vesti.mk szerdán. Teljes cikk